Lutri első hónapja nálam

2014. február 12. 16:08 - Macska_fogó

Lutri - avagy hogyan lesz bizonytalan cicából magabiztos macska?

Lutri kicsivel több, mint 1 hónapja került hozzám. Nagyon gyorsan feloldódott, még ha nem is minden tekintetben. De az teljesen biztos, hogy otthon érzi már magát, ami nekem a legfontosabb. Egymás mellé tettem a hazaérkezés után készült képet róla, és egy a napokban készített fotót. Ez szerintem mindent elmond.

lutri_1hónap.jpg

Az első képen egy ijedt cicát láttok, a második pedig egy aranyos cicust. Igazából nagyon gyorsan történt minden.

Szinte azonnal összehaverkodott a többi macskával és a kutyákkal is. Sőt, túl erőszakosan is akart ismerkedni, ezért az elején meglepetést okozott az, hogy rögtön bújt a többiekhez :) Később az egyik saját cicámmal, Safranekkel lettek nagyon közeli barátok, Lutri sokat mosdatta, és folyton együtt aludtak. Ez már szerelem :)

Általánosságban el tudom mondani, hogy sokat van elől, szeret az ágyamon vagy a radiátor mellett aludni. Etetéskor rögtön a helyszínen van, és közvetlenül mellette el tudok menni, nem rohan el. Egy dolgot nem szeret, az pedig a simogatás. Egyelőre még nem szereti, ha hozzáérek. Ezen még dolgoznunk kell tehát, de szerintem nagyon jó irányba haladunk.

A végére pedig egy kis galéria:

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretemacicamat.blog.hu/api/trackback/id/tr35811170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása