Menhelyi cica mellé fogadnék be másikat - 1. rész

2015. május 05. 20:40 - Macska_fogó

Macska-fogós kérdések

Andi pár hónapja fordult hozzám kérdéseivel, aminek akkor is örültem. Tanulságos lesz elolvasni a történetét, mert sok mindenre felhívja a figyelmet. Például arra, hogy ne higgyünk el minden ostobaságot akkor sem, ha (látszólag) hozzáértőtől halljuk. Több részletre bontom a beszélgetésünket, most a második cica előtti levelezésünket olvashatjátok, amikor főleg a nagy kandúr Diegoról kérdezett. A második részben már megérkezett az új cica, és Andi nagy bajban lesz, ezért ismét a tanácsomat kéri. A harmadik részben pedig... hát, nem fogok spoilerezni, tessék szépen olvasni majd minden részt!

11187875_1430331093938535_627637341_o.jpg

Mostani cicánkat egy jó hónapja hoztam el egy menhelyről. A kiírásban az szerepelt, hogy jól kijön más cicákkal, még a volt tulajjal is sikerült telefonon beszélni, ő is azt mondta, semmi probléma ezzel. Viszont amikor megláttam őt a kennelben, kifordult szemmel, sokkos állapotban pihegett egy cicabújóban. Így őt azonnal elhoztam, bár későbbre terveztük. Szerencsére otthon magához tért, 3 óra elteltével ölbe mászott, dorombolt, bátran jár-kel. Oltási programon is hamarosan túl leszünk.és utána egy hónapig itthon leszek. Tökéletes lenne a második cicával való összeszoktatásra, tudnék rájuk figyelni. Kérdéseim:

Nagyon korai lenne?

Ezt neked kell tudnod, ha már biztonságban érzi magát a területén, titeket elfogadott teljes mértékben, akkor lehet új dolgot bevinni. Nálam volt olyan cica, aki 1 nap után otthon érezte magát, volt, akinek ehhez 2 hónap kellett.

Kölyök vs. idős cica

Szeretnék elhozni lehetőleg felnőtt (sőt idős) cicát, vagy kevésbé félne egy kölyöktől? Nem lehet hogy csak a menhelyi körülmények miatt volt annyira zaklatott, és amúgy tényleg kijön más cicákkal? Később szeretnék műtét, ill. sérülés utáni lábadozó felnőtt cicákkal idegizni.

Mennyi idős a mostani cica? Általában igaz, hogy a fiatalabb macskák jobban kijönnek a kölykökkel, mint az öregek, de erre is van ellenpélda.

Még annyit, hogy a kölyök cicákkal meg nekem van némi fenntartásom, amit az állatorvos ültetett belém, mert a kandúrkánk picikét óriási,:) akaratlanul, félelemből is okozhat sérülést egy kicsinek. 9,2 kg jelenleg, kicsit fogyasztom, de amúgy is nagy.

A macskák, és általában az állatok tisztában vannak az erejükkel. A legritkább esetben okoznak egymásnak súlyos sérüléseket, kivéve persze az ivaros kandúrok párzási időszakban. Ennek ellenére balesetek előfordulhatnak, de szerintem, ha megfelelően össze vannak szoktatva, akkor nem okoznak egymásnak sérülést. De azért ez a 9 kg elég sok, mindképp fogd diétára :)

11201292_1430331190605192_2010608381_o.jpg

A sérüléses dolgot az állatorvos mondta, mert egyismerősöm talált egy pici vak cicát (azóta jó helyen van!) de engem a doki nagyon határozottan eltiltott tőle.

Értem, akkor kutyát sem lehet tartani macska mellett, hiszen nagyobb, okozhat benne sérülést. Sőt, kölyökcica mellett egyáltalán ne tarts állatot, és te se nagyon közelítsd meg, mert még meglököd és összetörik :P

Két kandúr együtt? Jaj, mi lesz?!

menhelyen kikötötték, hogy csak másnemű (lány) lehet a másik cica, bár a tulaj kimondottan mondta, hogy kijött ivartalanított kandúrral. De nem tehetek mást, nem akarom hogy visszavegyék tőlem.

Biztos, hogy minden állat máshogyan viselkedik a menhelyen, mint otthoni környezetben. És én hiszek abban, hogy minden állatot valamilyen szinten össze lehet szoktatni másik állattal. Ez csak türelem és következetesség kérdése. Erről több bejegyzést is írtam a blogban már. Ivaros még a cicád, vagy miért mondták, hogy csak lánycica mehet mellé? Ha csak viselkedési probléma miatt, akkor én ebben nem hiszek, ezt a viselkedést is meg lehet változtatni.

Azt, hogy csak lánycica mellé mehet, afféle szentenciaként jelentették ki, hogy márpedig lakásban két fiú nem jön ki, legyenek akár ivartalanítottak, vagy sem. 

Nos, nálam jelenleg 4 kandúr él együtt a lakásban (természetesen ivartalanítva lettek), és soha nem volt még semmi gond.

Szóval erre a két dologra (kandúrokat nem lehet együtt lakásba tartani, és a kiscicát bántja a nagyobb), ha őszintén akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy hülyeség mindkettő. De mivel jól nevelt gyerek vagyok, ezért csak azt mondom, hogy mindkettő előítéletekre épít, én pedig pontosan tudom, hogy ezek tévhitek, mert a saját több éves tapasztalatom is mást mutat. Az ivartalanított kandúrjaim a mentett pár hetes kölyköket rögtön elfogadják, a már felnőtt cicákat általában össze kell szoktatni.
Bocs, ha durva voltam, de nem szeretem, amikor elvileg hozzáértő emberek ilyen butaságokat mondanak, és ennek az állatok isszák meg a levét.

Folytatása következik...

Andi ezek után befogadott egy fiatal kiscicát Diego (a nagy kandúr) mellé, a következő részben az első találkozás problémáiról olvashattok.

Neked is kérdésed van? Tedd fel a Kérdésed van cicás témában? poszt alatt!

Ha tetszett ez az írásom, kérlek oszd meg, és lájkold a Facebook-oldalam, illetve jelentkezz a blog Facebook-csoportjába, ahol hasznos tippeket kaphatsz sok macskás témában!

Valamint kérlek, ha tetszett a cikk, segített neked egy írásom, vagy én adtam neked tanácsot, amivel sikerült jobban megérteni és "megszelídíteni" a cicádat, akkor támogasd a munkámat, legyél Te is rendszeres pártfogója az oldalnak! Kattints ide a részletekért: https://www.patreon.com/szac

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretemacicamat.blog.hu/api/trackback/id/tr367427650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Firuse 2015.07.21. 12:36:02

Kedves Macska-fogó!

Bajban vagyok, mert a "hagyományos" összeszoktatási módszerek nem működnek.

Hogy értsd a problémám (igyekszem röviden), íme:
Páromnak van két cicája. Egy ivartalanított 2,5 éves kandúr (jámbor természet, egy simogatógép is leégne egy nap alatt a pótmotorral együtt, mancsozva játszik). A másik a testvére, egy 2,5 éves, ivaros nőstény (harcos amazon, jégkirálylány, aki csak esténként bújik és akkor is csak finoman engedi magát simogatni, karommal játszik legtöbbször).

A lakás 1+2 fél szobás, de ebből csak az egyik félszobába mehetnek be, plusz a konyha, fürdő wc, hosszú előszoba.

Az én cicám egy lassan 5 éves ivartalanított kandúr (heves természet, igazi vadász, kutyákkal szeret bandázni, kíváncsi, nagyon bátor és harcias természetű).

Hogyan próbálkozzak meg az összeszoktatásukkal, ha nem tudom elzárni az első időkben, mert a másik két szobába később sem mehetnek majd be?

Az én cicám szokta rajtam érezni a másik két macsek szagát (és vica versa), mostanra már nem ideges az idegen szag miatt, de ennél tovább nem merek menni, mert az én cicám erősebb a másik kettőnél együtt véve és a párom fél, hogy egy esetleges harcban az enyém kerülne ki jelentős fölénnyel (hogy finoman fogalmazzak). Mivel a félelme nem alaptalan, most meg vagyok lőve.

A macsom találkozott már egyszer a párommal (akin jócskán érezhette a másik két cica szagát, mivel odavan értük) és egy kicsit hozzádörgölőzött, odabújt, amit vehetnék felülírásnak is, de mivel első találkozás volt egy kis simogatás után pár méterre elfeküdt és csak szemmel tartotta. Őt láthatóan kedvelte a szagok nem zavarták.
Nem akarok lemondani a cicámról egy friss párkapcsolat miatt (és nem is fogok), ezt a problémát viszont nem tudom, hogyan oldjam meg.
Ebben kérem a konstruktív tanácsod.

Üdv,

Firuse

Macska_fogó 2015.07.21. 22:32:02

@Firuse: Kedves Firuse! Először is köszönöm, hogy engem kérdezel, és hogy figyelsz a cicádra!

Ha jól értem, akkor párod lakásába költöztök, ahol van már két cica, és vinnéd a sajátod. A lakás 3 szobás, de csak 1 szobába mehetnek be a cicák. Ennek mi az oka, mi van a másik két szobában?
Őszinte leszek, én azt támogatom, ha a cica minden helyiségbe bemehet, vagy legalább a legtöbbe. A macskák territoriális állatok, fontos nekik, hogy ők uralják a területet, Különösen fontos, hogy ott is jelen legyenek, ahol a gazdi alszik. Mert ott van legerősebben jelen az ő szaga. Persze ez a ti döntésetek, de én elgondolkodnék azon, mi az oka annak, hogy 2 szobába nem mehetnek a cicák, és hogyan lehetne ezt mégis orvosolni.
Addig is azt javaslom, hogy mikor beköltöztök, zárd be a konyhába a te cicád. Hagyd ott éjszakára, és másnap egy egyik cicát engedd be ismerkedni. Ha oké, akkor külön mehet a másik cica, és ha ez is oké, akkor mehetnek együtt is. Ezt lehet, hogy több részletben kell megtenni. Ha mindenki mindenki fenekét megszagolta, akkor már nagy baj nem lehet. Ha valamiért meg nem tudod zárni a konyhát, akkor szerezz be egy nyúlketrecet vagy mobilkennelt, és abban tartsd pár napig a cicád.
Amúgy én nem vagyok biztos abban, hogy a cicád bántaná a másik kettőt. Inkább játékosnak gondolom a leírásod alapján, mint agresszívnek. Szóval próbáljátok ki, figyeljetek, és aszerint cselekedjetek, hogyan viszonyulnak egymáshoz.

Sok sikert, és jelentkezz majd kérlek a végeredménnyel! (fotók is jöhetnek :)

üdv,
MF
süti beállítások módosítása