Vadmacskából szobacica - 3. rész
2017. március 15. írta: Macska_fogó

Vadmacskából szobacica - 3. rész

Egy jó nagy elmaradást pótolok most. Cicabigél gazdija, Barna majdnem másfél éve kért tőlem segítséget, és 2 hónapnyi levelezés után csak sikerült elérni azt, amire még Barna sem gondolt. Na de mesélje el ezt inkább ő.

c5.jpg

Nagyjából egy hónap után Barnáék sok mindent elértek, mégis el volt keseredve. Sokszor tapasztalom ezt, hogy adott egy kezdetben a széltől is rettegő kiscica, a gazdi segítséget kér, és néhány hét alatt a cica elkezd kinyilni, már nem fél, már simogatni is lehet néha, de még mindig nem lett bújós cica. És itt sokan elcsüggednek, és fel akarják adni. Pedig pont ilyenkor nem szabad! Inkább abból kell erőt meríteni, hogy rövid idő alatt mennyi mindenben változott az a kiscica, és mennyivel jobban érzi már magát! Ebben segít, ha naplót vezetsz a változásról, mert akkor visszanézheted, és ebből is erőt meríthetsz. Mert meggyőződésem, hogy pont amikor már fel akarod adni, akkor vagy a győzelem kapujában! De beszéljen inkább helyettem Barna két levele.

Ha mindig egyedül éltél, az emberek csak bántottak, sosem volt fedél a fejed felett és mindig készen kellett állnod a menekülésre, majd hirtelen meleg szobában találnád magad, előtted terített asztallal, melletted pedig álmaid pasija/nője, az ablak alatt pedig egy tűzpiros Ferrari, akkor azonnal elfogadnád és jól éreznéd magad, vagy azért kellene neked is idő, hogy elfelejtsd a korábbi beidegződéseket?

Tehát, sokat haladtunk, most úgy állunk, hogy a cica jól "elviseli" magát körülöttünk, a szobában is alszik napközben, 1.5-2m-re már lehet járkálni körülötte, ha épp pihen, nincs játékban, akkor nem zavarja. A kajáját már nem zabálja be egyszerre, csak annyit, amennyi épp kell neki, fél napig is otthagyja a felesleget ha úgy van. Ez is jó jel. Pár napja már meg tudom doromboltatni, ha mellélopakodok óvatosan, és az egyik játékával (bot) megfelelő állapotában kapom el (ha nyugodt), akkor bekapcsol a dorombolás, dörgölőzik a bothoz, néha hozzáér a kezemhez is, szaglássza, de onnan mindig szinte azonnal visszavonul. Eddig a jó hírek. :) Ha próbálok közeledni a kezemmel (kb. 25-30 centi az a távolság, ami nem zavarja), akkor utánakap akár dorombolás közben is, és rendszerint behúzott karmokkal odacsap, hogy ezt ne erőltessem. Azt egyáltalán nem viseli el, ha hozzáérünk, még teljesen lenyugodott állapotában sem, elég nehéz így. A gond az, hogy nem vagyunk róla meggyőződve, hogy meg fog szelídülni ez a macska. Még mindig nincs meg az a bizalom részéről, ami kellene, de ez egy dolog. Ma barátnőm egyedül volt otthon, és a macsek annyira belelovallta magát a játékba - vagy fél órát rohangált a szobában előtte, ilyenkor este 8-9-10 felé a legenergikusabb - szóval barátnőm olvasott, és felajzva, felborzolt szőrrel, kimeresztett szemekkel elindult felé a macska, rendesen megijesztette, tapsolt egyet, hogy ráijesszen a macskára, aztán kizárta éjszakára az előszoba-konyha részbe (ahol amúgy is ki szokott csukva lenni éjszakánként). Szóval nagyon sokat szoktam játszani a macskával, átlag napi 1-2 órát, az egy dolog, hogy ezt most így nem értékeli, de az ugye nem lehet opció, hogy attól féljünk mikor ugrik neki a macska az arcunknak, vagy kaparja ki álmunkban a szemünket. Szóval épp már úgy éreztem, hogy nagyon jól haladunk, de úgy látom van benne egy olyan agresszivitás, amit nem látok oldódni, ez így biztosan nem maradhat.
Illetve még valami, amit nem nagyon tudok hova tenni; reggelente mikor felkelek, kimegyek a konyhába, nagyon sokat fúj ránk. Ez addig van, amíg nem kapja meg a kajáját, de csak a konyhában fúj, ahol a kis rejtekhelye van. Pedig nem kéne hogy jobban fenyegetve érezze magát, mint máskor, mert semmit nem csinálunk, csak gondolom várja a kajáját. Pedig azt se lehet mondani, hogy éhes, mert megeszi a 10%-át, aztán jön be a szobába hozzánk. Ezzel se nagyon tudok mit kezdeni.
Szóval most kicsit megint megtört a lelkesedés, remélem nem értelmetlen ez az egész macskanevelés, mert az agressziót egyikünk sem fogja úgysem eltűrni, és fogalmam sincs miért csinálja, mikor csak jót kap tőlünk.

Sok-sok pozitív, elért dolgot leírt Barna, de mégis el van keseredve, mert még mindig nem lett az az ölbecica Cicabigél, akit kigondoltak maguknak. Most mindenféle egyéb hozzáfűznivaló után álljon itt a gazdi egy hónappal későbbi levele.

Amiatt írok, hogy tudassam egész jól alakulnak a dolgok. Cicabigél (ez a neve :) ) úgy tűnik elfogadott minket, és megszerette a környezetét, ugyan kis akaratos maradt, de már nem fél tőlünk egyáltalán, oda lehet menni simogatni, dorombol, dörgölőzik, ha éppen úgy dönt hogy ő is ezt akarja. Idegeneket nem szereti, de ez nem baj :) Nyávog ha játszani akar vagy ingert kér, kommunikál velünk. Megfogni, felemelni magát nem engedi, de nem is baj feltétlen, csak az ivartalanítás lesz lassan aktuális, az lesz emiatt tortúra egy kicsit, de remélem megoldódik majd. Szóval köszönjük a segítséged a tanácsaid és a ráfordított idő meghozta gyümölcsét!

És a tanulság? Ne ess kétségbe, és vedd észre, hogy mennyi mindent elértél egy relative rövid idő alatt, még ha az hosszúnak is tűnt! Sokszor, ha mentett cicát fogadsz be, ezzel megmentesz egy életet, de előfordul, hogy a kóbor életében megszerzett tapasztalatai megnehezítik a vele való életet. De gondolj bele, te hogy éreznéd magad a helyében? Ha előtte mindig egyedül éltél, az emberek csak bántottak, sosem volt fedél a fejed felett és mindig készen kellett állnod a menekülésre? Majd hirtelen meleg szobában találnád magad, előtted terített asztallal, melletted pedig álmaid pasija/nője, az ablak alatt pedig egy tűzpiros Ferrari, akkor azonnal elfogadnád és jól éreznéd magad, vagy azért kellene neked is idő, hogy elfelejtsd a korábbi beidegződéseket? Egyáltalán tudnád hogyan kell viselkedni az új helyzetben? Ha lehet, hogy az utóbbi, akkor fogadd el, hogy a cicádnak is idő kell, és segíts neki azzal, hogy megérted őt és elfogadod.

Ahogy ezt Barna is tette. Az elmúlt egy év alatt Cicabigél nagyot nőtt, volt egy komoly egészségügyi krízis is, de most már jól van, és nagyon boldogan él, a család tagjaként. Gratulálok Barnáéknak és sok boldogságot kívánok még nekik!

A bejegyzés trackback címe:

http://szeretemacicamat.blog.hu/api/trackback/id/tr9212338843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.