A kijárós cica boldog - én is így gondoltam

2021. április 18. 18:12 - Macska_fogó

Ez nem egy boldog cikk, írni sem volt könnyű, és olvasni sem lesz az. De nem is az a célom vele, hanem az, hogy megpróbáljam ismét felhívni a figyelmet arra, miért felelőtlen és rossz döntés kiengedni a cicánkat az utcára. A cikk végén szereplő képeket és tragédiákat látni mindig nehéz, de talán ha emiatt akárcsak egyetlen gazdi dönt úgy, hogy mostantól bent tartja a cicáját, már megérte.

pexels-tarun-patel-753037.jpg

Többször írtam már erről a témáról itt a blogban is az évek során. Összeszedtem már az érveket pro és kontra a kijárás mellett és ellen, elmondtam a véleményen a tietekkel együtt róla, és volt már egy "elrettentő" példákat felvonultató cikk kijárós cicákról. Most utóbbit folytatom azzal a különbséggel, hogy ismét más irányból közelítem meg ezt a problémát. Elmesélem, hogy régen én is a kijárás mellett foglaltam állást, és azt is, miért változott meg a véleményem. Majd a cikk végén bemutatok tíz olyan cicát, akiket állatmentő szervezetek találtak meg, és sajnos nem élték túl a "boldog és szabad" életet. Némelyik cica története is szívfacsaró, de a végeredmény mindig ugyanaz. Zárásként pedig pár korábbi cikkel azt is bemutatom, hogy a benti cicák is lehetnek boldogok, sőt, igazán csak ők azok - és még biztonságban is vannak!

LEGYÉL PÁRTFOGÓ! Kérlek, hogy támogasd a blogot, akár csak kávé árával, hogy továbbra is minőségi tartalmat tudjak nektek adni, és még több cicának és gazdinak segíteni! Támogatni Patreonon keresztül tudsz, kattints a linkre! Ha tudni szeretnéd, mit kapsz a támogatásért, vagy segítségre van szükséged a regisztrációhoz, a fenti linkeken azt is megtalálod. Köszönöm!

Nekem is volt ivaros kijárósom

Nekem már 20 éve vannak macskáim, jó ideje csak bent, lakásban tartom őket, és persze mindegyik ivartalanítva lett. De nem mindig gondoltam ezt se fontosnak, sőt, még elleneztem is. Sokáig ezt szégyelltem bevallani, de most már tudom, hogy nem kell: mindannyian hozunk rossz döntéseket vagy rosszul látunk egy-egy helyzetet, de a lényeg az, hogy ez belássuk, és változtassunk rajta. Én hiszem, hogy az életünk során folyamatosan tanulunk és fejlődünk, ez pedig azt jelenti, hogy amikor indultunk, akkor rosszabbak voltunk, mint most. Így a hibás döntések lehetőségek arra, hogy legközelebb jobb döntéseket hozzunk - feltéve, hogy belátjuk a tévedésünket, és kitaláljuk, mi a jó megoldás.

pexels-aleksandr-nadyojin-4492139.jpg

A teljes igazság az, hogy az első cicáim is mentettek voltak, szó szerint a halál elől mentettük meg őket. Akkor falun laktam, ahol az volt a "divat", hogy minden macska ivaros volt, és a megszületett kicsiket vízbe fojtották. Ez volt a "falusi születésszabályozás". Mi őket megmentettük, felneveltük, de sokáig voltak ők is ivarosak, voltak kinti, majd kijárós cicák, sőt, voltak kiscicáik is, és csak később lettek ivartalan szobacirkálók. Akkoriban azt gondoltam én is, hogy csonkítás a cicákat ivartalanítani, és akkor boldogok, ha szabadon mehetnek oda, ahová akarnak. 

Miért gondolom most másképpen?

Hogy mi változott, miért gondoltam meg magam? Ennek sok oka van: egyrészt érettebb lettem, másrészt elkezdtem kijárni menhelyekre önkénteskedni. És ott olyat láttam, amit korábban el sem tudtam képzelni: rengeteg kidobott kiscicát, még több utcáról mentettet, és rengeteg halált azért, mert akinek kellett volna, az nem vigyázott a macskájára. Folyamatos teltház volt, sok beteg és antiszociális cica, árván maradt kölykök: sehol sem volt boldogság és szabadság, helyette

fájdalom volt, szomorúság, betegségek és halál.

Ezért döntöttem úgy, hogy én többet sosem fogok ehhez hozzájárulni, és csak benti, ivartalan cicáim lesznek. Mert nincs szükség több kiscicára, így is annyi van az utcákon és a menhelyeken, amennyit sose tud senki megmenteni vagy befogadni, és a kinti élet olyan veszélyes és kiszámíthatatlan, amit senki sem akarhat kívánni se olyannak, akit elvileg szeret - tehát a cicájának.

Akik miatt te is gondold át!

Ha te azt gondolod, hogy a te cicáidnak jó, ha kinti-bentiek, és a kiscicákat mindig el tudod ajándékozni, ezért szerinted ez így rendben van, akkor menj egy hétvégén egy közeli menhelyre. Nézz körül, nézd meg, mennyi árva állat él ott, mennyi szomorúság és fájdalom van a szemükben, és mennyit küzdenek a dolgozók és önkéntesek azért, hogy meggyógyítsák őket a betegségeikből, amiket az utcán szereztek, vagy csak csökkentsék a félelmüket, és VALÓBAN boldog otthont keressenek nekik. De kezdheted azzal is, hogy megnézed ennek a tíz cicának a fotóit, és elolvasod a történetüket a képek mellett, hátha eszedbe jut utána az, hogy ez így nincs rendjén. Figyelem, a képek MEGRÁZÓ EREJŰEK LEHETNEK, ugyanis sok képen post mortem láthatóak a cicák!

Most tehát tíz, állatmentő szervezet által talált cicát válogattam ki, akik képe a közösségi oldalakon jött velem szembe, így akár te is ellenőrizheted a valódiságát (linket is tettem a képek mellé). Szándékosan az ország különböző részeiről válogattam ki az eseteket, mert ez ugyanúgy megtörténik egy kis faluban vagy a tanyasi világban, mint a fővárosban. Valamint nyugodtan elhiheted, hogy ez a töredéke csupán azoknak az eseteknek, amikkel valójában találkozik egy ilyen szervezet, mert nincs erejük/idejük mindet kiposztolni, és sok így sem jut el hozzájuk. De pontosan ők azok, akik minden nap találkoznak a kiszolgáltatott, magukra hagyott állatokkal, így pontosan tudják, hogy mennyire valós is ez a helyzet. Ha nem akarod, hogy a te cicád is erre a sorsa jusson, akkor most még hozhatsz egy felelős döntést, és nem engeded többet kóborolni.

Egy kis ízelítő abból, amit az állatvédők nap mint nap átélnek, pár részlet a fotók melletti leírásokból: 

Ez a kiscica nem alszik. Őt én vettem fel az úttestről, ahol valószínűleg át akart szaladni a túloldalra. Hiszen szabadon élésre született. Eddig. Még meleg és puha volt.

Fiatal kandúr. Az egyik szeme kiugrott a helyéről, már nincs neki, mert a maradékot kivettük. Az alsó és felső állkapocs ripityára tört. Enni jelenleg képtelen. Levegőt venni alig bír. A feje alig látszott a vértől.

Éreztem ahogy a kezeim között a teljesen kihűlt test adja meg magát. Rohantam ahogy bírtam az orvoshoz vele, de éreztem hogy elkéstem. Azonnal kezelésbe vették a rendelőben, de nem volt esélye.

Hátsó lábai brutálisan eltörve, izomkárosodás, harapás nyomok (az rtg-n is látszódnak), bőre elképzelhető, hogy a hátán sajnos le fog rohadni. Amikor megláttam a röntgent, akkor elsőre fel se fogtam, hogy ezt mégis hogy...

A benti cicák boldogok!

Ha a fenti galériát meg tudtad nézni, és még itt vagy, akkor gratulálok, és bízom benne, hogy változtatni akarsz. Ha attól félsz, hogy a cicád nem lesz boldog bentiként, akkor elmondom, hogy ez nem így van. Persze az első napokban biztos ki akar majd menni, de ez azért van, mert ezt szokta meg, és ha erős leszel, és nem engeded ki, hanem helyette máshogyan foglalod le, akkor hamarosan sokkal boldogabb lesz, mint előtte valaha is volt. Hogy mit kell tenned? Adj neki cicatévét, napi rutint például az etetésekkel idejével, ha igényli, játssz vele rendszeresen, és alakíts ki neki is saját helyeket a lakásban. Sőt akár macskabútorokat is beszerezhetsz vagy cicasztrádát is építhetsz, de macskahálóval teheted biztonságossá neki az erkélyt, vagy kifutót is építhetsz!

pexels-pixabay-416195.jpg

És mi a bizonyíték arra, hogy a benti cicák is boldogok? A megoldás az, hogy ehhez nem kiengedned kell, hanem törődnöd vele. Az a sok fotó és beszámoló, amit a gazdik küldtek, és amiből egyértelműen látszik a cicákon a boldogság és elégedettség, szerintem a legnagyobb bizonyíték, hiszen ezért szeretnek ők is minket! Gondolkodj kérlek el a fentieken, és ha kijárós a cicád, lásd be a tévedésed, és hozd meg az egyetlen felelős döntést: tartsd bent a cicád, hogy hosszú és boldog élete lehessen, ne legyen kiszolgáltatva egy autóvezető, egy kutya, egy másik macska vagy egy ember kénye-kedvének. Köszönöm!

Ha tetszett ez az írásom, kérlek oszd meg, és lájkold a Facebook-oldalam, illetve jelentkezz a blog Facebook-csoportjába, ahol hasznos tippeket kaphatsz sok macskás témában!

Valamint kérlek, ha tetszett a cikk, segített neked egy írásom, vagy én adtam neked tanácsot, amivel sikerült jobban megérteni és "megszelídíteni" a cicádat, akkor támogasd a munkámat, legyél Te is rendszeres pártfogója az oldalnak! Kattints ide a részletekért: https://www.patreon.com/szac

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretemacicamat.blog.hu/api/trackback/id/tr8416500126
süti beállítások módosítása