2. hét összefoglaló - Lucifer-projekt

2013. szeptember 18. 14:46 - Macska_fogó

Elérkezett hát a második hét is, ennyi ideje van nálam Luci. Fura, mert nekem sokkal többnek tűnik, visszanézve ugyanis az elmúlt hetet, sokat haladtunk előre.

Az első pár napban előrukkolt azzal, hogy milyen bújós cica, és mosakodni is elkezdett előttem. Egyre több időt tölt az ablakokban, illetve már nem rohan el, ha közelítek felé, sőt, néha hangos dorombolásba kezd :) A simogatást továbbra is imádja, és teljesen átadja ilyenkor magát az élvezeteknek.

A másik nagyon fontos dolog, hogy már teljesen jól kijön a többi macskámmal és a kutyával, ahogy ezt a tegnapi posztban láthattátok is. Összességében magabiztosabb, sokkal nagyobb biztonságban érzi magát, mint amikor megérkezett. Persze van még hová fejlődni, ha vendégek jönnek, még elbújik, és a kajánál is oda kell csalogatni, de ebben is egyre bátrabb. Egy hét múlva remélem ebben is eredményt tudok felmutatni :)

Újabb technikai infó, hogy lehet, hogy ritkulni fognak a posztok, vagy el is maradnak pár nap múlva, ugyanis elfogy a mobilnetem, és a mostani anyagi helyzetemben (azt hiszem, ezt hívják tartós munkanélküliségnek már) nem tudom feltölteni. Addig viszont igyekszem mindenről hírt adni, és utána is minél gyakrabban jelentkezni.

UPDATE: A legfontosabbat majdnem elfelejtettem! Ez alatt a mindössze két hét alatt ugyanis Lucifer félénk bokorlakó macskából elindult a magabiztos falakó életmód felé! (Erről később majd akarok beszélni.) Ez azt jelenti, hogy megérkezésekor a legtöbb idejét a földön töltötte, lehetőleg el is bújt. Most viszont sok időt tölt az ablakban és a cipős szekrényen, ami egyértelműen azt jelenti, hogy egyre magabiztosabb! Remélem hamarosan a szekrény tetején fogom megtalálni :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretemacicamat.blog.hu/api/trackback/id/tr405522280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása