Hogyan segítsünk a környékünkön élő kóbor macskákon?
2014. július 16. írta: Macska_fogó

Hogyan segítsünk a környékünkön élő kóbor macskákon?

Hogyan segítsünk a környékünkön élő kóbor macskákon?

Új projektbe kezdtem pár hónapja. Mostanra véget ért, ezért beszámolok róla nektek, elsősorban azért, hogy lássátok, milyen kevés dolog kell ahhoz, hogy segítsetek akár ti is egy kóbor állaton.

Egyik este a kutyák észrevettek pár macskát nem messze onnan, ahol lakom. Mivel pedig mégiscsak macskamentő vagyok, vagy mi a fene, nem hagyhattam sorsukra őket. A képen az első találkozások egyike. Hát igen, ebből a távolságból kezdtük az ismerkedést.

WP_001517.jpg

Így elkezdtem kaját és vizet kitenni nekik. És eldöntöttem, hogy erről is naplót fogok vezetni a blogon, azért, hátha más is kedvet kap arra, hogy a környezetében élő kóbor macskákat kezdje el etetni, majd pedig menteni. Ugyanis az etetés hosszú távon nem megoldás, hiszen csak odaszoktatjuk magunkhoz a kóbor macskákat, és csak még nagyobb lesz a szaporulat. Ezért az én tervem is az, hogy megszerzem a bizalmukat, egyenként befogom őket, majd oltás és ivartalanítás, és némi szocializáció után gazdit keresek nekik. Ha te is szeretnél így segíteni a házad környékén élő cicákon, a következőket tartsd szem előtt:

  • Ha egyszer elkezded, rendszeresen folytasd. A macskák ugyanis megszokják, és számítani fognak rád.
  • Nagyjából ugyanabban az időben menj minden nap.
  • Kezdetben nedves kaját vigyél, mert azt messzebbről megérzik, és csábítóbb.

Én az első pár alkalommal csak leraktam a kaját és elmentem. később már ott maradtam, és megvártam, hogy odajöjjenek enni. Így egyre jobban megbíznak majd benned. Hihetetlen érzés, amikor egy addig "vad" cica eléd rohan egyik etetésnél :)

Rengeteg kóbor macska él az utcán, a számukat több millióra becsüljük. A macskák azonban nem tehetnek arról, hogy utcán élnek. Nekünk, embereknek köszönhetik ezt. Mi tettük ki őket, mi nem ivartalaníttattuk a cicánkat. 

A hónapok alatt, ameddig a képen látható cicát, Lucky Luke-ot etettem, sok élménnyel lettem gazdagabb. Több esetben majdnem rám hívták a rendőrséget, többször utánam kiabáltak vagy veréssel fenyegettek, persze ezek mind az emberi butaság miatt voltak. De megérte, mert sikerült egy fiatal, kedves cicának otthont adni, és ebben több ember segítsége volt, mind valaha is reméltem volna. Ha te is látsz egy kóbor cicát a környékeden, és azt mondod, hogy

  • nincs pénzed az oltásra és ivartalanításra, vagy akár a kajájára se,
  • nincs időd rendszeresen etetni,
  • a te cicád/kutyád biztos nem fogadja el,

akkor elmondom, hogy ezek mind kifogások, még ha igazak is. A három közül én kettőt én is fel tudtam volna hozni, de túlléptem ezen. Hogy miért? Mert egy ártatlan élet múlt ezen, és segítséget kérve mégis meg tudtam oldani, A segítőimnek innen is hatalmas köszönet, mert nélkülük ez nem sikerült volna! De így most be fogom bizonyítani, hogy ahhoz, hogy bárki, akár te is megments egy kóbor cicát vagy kutyát, semmi más nem kell, csak figyelem és akarat, Tarts te is velem, az elkövetkezőkben ugyanis elmesélem, hogyan kerültem egyre közelebb Lucky-hoz, hogyan lett a "pulikutyám", majd végül hogyan lett gazdis cica. Ha közben pedig te is kedvet kapsz, hogy körbenézz a lakóhelyed környékén, hol és hogyan segíthetsz a kóbor macskákon, annak külön örülök, és kérlek, hogy számolj majd be róla! Illetve most arra lennék kíváncsi, neked volt-e már valami élményed kóbor cicával?

A következőkben pedig elkezdem Lucky Luke történetét!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretemacicamat.blog.hu/api/trackback/id/tr806102449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.