Zsuzsa kért tanácsot elhunyt édesanyja nem túl szociális cicájához, a Facebook-oldalon küldött üzenetet. A cica kezdetben elbújt, vagy akár támadott is, ő viszont segíteni akart neki. Adtam neki pár tanácsot, de vajon sikerülhet-e egy ilyen idős cicát megváltoztatni?

Sokan azt gondolják, hogy egy tíz évnél idősebb cica viselkedésén már nem lehet változtatni, és inkább leadják egy menhelyre vagy kirakják az utcára. De ahogy Zsuzsa és Cila története is mutatja, ez egyáltalán nem így van. Oda kell figyelni a cicára, biztonságot nyújtó otthont kell neki adni, és szeretni kell. Néha "csak" ennyi az egész.

Cila, az öreg, zsémbes cica

Zsuzsa ezt írta nekem a blog Facebook-oldalán privát üzenetben:

Régi cicás/kutyás gazdi vagyok, felelős állattartónak tartom magam. Mentett, ivartalanított cicáim, kutyáim voltak/vannak. Szerintem könnyen egymásra hangolódunk az állatokkal, azt hiszem, elég jó gazdi vagyok. De most nagy bajban vagyok... Édesanyám két hete elhunyt. Itt maradt a 12 éves sziámi cicája. A cica 12 éve élt anyukámmal, gyakran látott engem, azonban soha nem volt hajlandó kapcsolatot teremteni, sem elfogadni a közeledést. Anyukámnak is neki-nekiugrott, teljesen kiszámíthatatlanul. Ha ott volt a család, sokszor lesből tartotta rettegésben a gyerekeket, a szék alól egyszer csak összeharapdálta, összekarmolta a gyanútlan vendéget. Soha nem tudtam még megsimogatni sem. Elfogadtam ilyennek, anyukám szerette. Megtanultam, hogy ha bementem a lakásba, köszönök neki, szólók két kedves szót és hagyom, hogy élje a kis életét. De most itt maradt... Két hete minden nap felmegyek hozzá. Rászánom az időt, beszélgetek vele, kiteszem az ennivalóját, friss vizet, kitakarítom az almot. Közben beszélek hozzá. Leülök az ágy mellé, ami alá rögtön elbújik, ha hallja a kulcsot és elmondom neki, hogy édesanyám sajnos nem jön haza, én vagyok, segíteni akarok. Minden próbálkozás hiába. Agresszív, ha odamegyek a biztonságot jelentő ágyhoz és lehajolok hozzá, vörös lesz a szeme és látom, egyszerűen utál. Egyszer meg tudtam simogatni a kis orrát, nézett, beszéltem hozzá, és egy másodperc törtrésze alatt véresre karmolt, szó szerint ütött. Haza nem tudom vinni egyrészt azért, mert képtelenség megfogni szedálás nélkül, másrészt féltem a sajátjaimat. Kertes házban lakunk, tele zajjal, veszélyforrással, másik állattal, ismeretlen lenne neki és veszélyes rá is, ránk is. Tanácstalan vagyok. Édesanyám miatt sem akarom könnyen feladni, de 12 év alatt a nulláról most a nulla alatt vagyok. Nem megszabadulni akarok tőle, élni akarok vele és mindenki mással, úgy, hogy senki ne sérüljön. 

Szerintem nagyon nemes dolog, ha valaki egy idős cicának akar segíteni, főleg, ha az nem éppen kedvesen fogadja a közeledést. Manapság mindennapos dolog, hogy a gazdi halála után az örökösök szabadulni akarnak a cicától vagy kutyától, akit a rokonuk szeretett, ezért is mindenképpen segíteni akartam Zsuzsának, bár elsőre nem tűnt sétagaloppnak. Bár volt saját tapasztalatom is hasonlóan viselkedő, idős cicával, aki azóta kedves és bújós cica lett, ezért tudtam, hogy nem lehetetlen. Ráadásul Zsuzsa tapasztalt állattartó, és elég elkötelezett, ez utóbbi talán mindennél fontosabb.

Ezért - szokásomhoz híven -  jó sok kérdést tettem fel. Megkérdeztem a cica nevét, milyen nemű, ivartalanított-e. Elől szokott elől lenni, vagy inkább elbújik? Ha sokat van az ágy alatt, akkor azt el kell zárni előle. És mennyire van most rendszer az életében, például hogyan kap enni.

Elmondtam, hogy a cica valószínűleg a területét védi és bizonytalan, de főleg ebben a korban ki kellene zárni a testi problémát is, mert lehet valamilyen fájdalma, vagy neurológiai rendellenessége is. Ha azonban ez nincs, akkor "csak" viselkedési problémája van. Ilyen idős korban sem lehetetlen ezen változtatni, de nem is könnyű. Valamint figyelembe kell venni, hogy az is nagy trauma lehet neki, hogy elment a gazdi, és ő egyedül van sokat. Ebben a helyzetben csak romlani fog az állapota, a magány ilyenkor nem segít. Ezért javasoltam, hogy keresni kéne neki egy befogadót, aki bevállalná, és elkezdi a szocializálását. Ehhez persze előtte orvosi vizsgálatra szükség van, hogy bárki befogadja, A szocializálásában szívesen segítek, akárki fogadja is be.

Azt is javasoltam, hogy közeledni szerintem nem kellene egyelőre felé, inkább csak vele lenni, hogy megszokja Zsuzsa közelségét. Ezt is lehetőleg akkor, amikor eszik. Idővel majd ő fog magától közeledni.

Új helyzet, új kihívások

Zsuzsa válasza engem is meglepett, ugyanis a tettek mezejére lépett:

A cicát Cilának hívják (bár erre a füle botját se mozdítja), 12 éves ivartalanított fajtatiszta sziámi cica. Sajnos édesanyám életében is "antiszociális" viselkedést mutatott, mint azt írtam is, de elfogadtuk ilyennek. Az előző levelem óta történt egy-két dolog, ami nem tudom jó-e, de sajnos az élet így rendezi. Nem tudtam megoldani munka után, család mellett a napi 10-15 km autókázást az etetés miatt, így a problémák megoldására a legempatikusabb megoldásnak az kínálkozott, hogy nagy nehezen megfogtam a cicát és hazavittem. Próbáltam nem nagy traumát okozni, egy takaróval tudtam megfogni. Igaz, mindkét bokámból csorgott a vér, mert hát ő azért tisztességesen küzdött az életéért. Más befogadót nem igazán találtam, és megvallom, nyugodt szívvel nem is merném odaadni. Azzal nem tudnék megbirkózni, hogy esetleg az első támadása után valaki utcára tegye. Így maradt a B terv, hazafuvaroztam. Most a lányom szobáját kapta meg. Nem zavarom, bemegyek hozzá nagyon sokszor, leülök, beszélek hozzá. Ő 90%-ban ezt az ágy alól hallgatja. Itt is az ágy alját találta a legbiztonságosabbnak. Néha már előfordul, hogy előjön, nézelődik. Enni csak éjszaka eszik, de anyukám elmondása szerint ez régen is így volt. A saját cicámmal még nem találkozott, azt hiszem ez még várhat. Most marad az, hogy folyton magamban beszélek. Ha van hasznos tipped az egész helyzet megkönnyítéséhez, illetve a cicámmal való találkozás lebonyolításához, szívesen veszek mindent! Próbálkozok. Küldök két képet, az egyik a megérkezéskor, a másik pár nap elteltével készült. Köszönöm a válaszod és ha jó tipped lenne, köszönettel veszem azt is!

Nagyon szép dolog, hogy Zsuzsa hazavitte a cicát, így tud ugyanis a legjobban segíteni neki! Bár a költözés is nyilván nagy stressz neki, ezt meg tudja szokni, és sokkal jobb, hogy van mellette valaki, de mégis van egy saját kis "birodalma". Amiket Zsuzsa elmondott, az éjszakai evés, az ágy alá bújás, mind azt támasztja alá, hogy a cica önbizalma közelít a nullához. Ezért támad, amikor úgy érzi, sarokba szorítja valaki. Tehát az önbizalmát kell növelni, lassan és fokozatosan. 

A képeken az látszik, hogy meg van ijedve, de nem tűnik vészesnek, főleg, ha az ágyra is felmerészkedett. Javasoltam, hogy mindenképpen el kell zárni előle az elbújási lehetőségeket, mint például az ágy alatti részt, valamint hogy járjon el úgy, ahogy leírtam az Új cica befogadása cím alatt a lenti cikkekben. Ezek közül a fentieken kívül az etetés, amiről korábban már beszéltem: mindig ugyanakkor legyen, és maradjon ott mellette, ameddig eszik. 

Kis lépések, nagy örömök

Zsuzsa két hét múlva a következőkről számolt be:

A kanapé tetejét kedveli a legjobban, egyre többet üldögél itt. És bizony néha édesdeden alszik is egy nagyot.. Semmi simogatás, de van időnk. Kis lépések, de két hét alatt nem gondoltam volna, hogy idáig jutunk. Köszönöm, hogy figyelemmel kíséred! Egyébként tényleg siker, mivel éjszakánként már az ágyunkban alszik. Tiszteletben tartjuk az ő döntéseit, cserébe elvisel minket .

Nagyon örültem, hogy ilyen gyorsan haladnak. De azért szóltam, hogy Cila már idős cica, ezt figyelembe kell venni, és így nehezebben fogadja el a változásokat, hosszabb idő kell neki. De a képek alapján jó irányba mennek, csak így tovább! A cica tekintete a képeken egyre nyugodtabb, ez pedig nagyon jó jel.

Érdeklődtem, hogy vannak-e még támadások, Zsuzsa erre a következőket válaszolta:

Igen, harap még néha, de inkább csak olyan figyelmeztető jelleggel. Már nem akar kárt tenni bennünk, inkább csak jelzi, hogy nem akar valamit, pl. több simit. De véresre karmolás már nincs . Most is itt alszik az ölemben. Megmosakodott és befészkelte magát. Azt hiszem lassan megtanuljuk az ő határait. Próbáljuk tiszteletben tartani, de azért olyan jó lenne néha megszeretgetni. Azt hiszem, jól alakult végül.

Ez, hogy csak apró jelzések maradtak a korábbi támadásokból, nagyon jó, valószínűleg idővel ez majd enyhülni fog, ha még inkább biztonságban érzi magát. Még eljöhet az is, ami az én Kemi nevű cicámmal történt, hogy a kezdeti támadások után ma sokszor le sem lehet vakarni rólam, de csak mert annyira bújik. Ennyi idő után ez is nagyon szép eredmény, és látszik, hogy Zsuzsa mennyi energiát fektetett bele, és mennyire figyelt arra, meddig mehet el Cilával.

Szeretni kell, ennyi az egész

Egyetértek Zsuzsával:

Nehéz elfogadni az "igazi" cicák után, hogy ő mennyire más. Köszönöm, sokat segített a blogod, hogy nem kell feladni. Csak szeretni.

Szerintem minden cica "igazi", csak mindegyik más - ahogy mi is. Nagyon örülök, hogy segíthettem Cilának és Zsuzsának, és most mindkettőjük élete boldogabb lett. Bár én csak pár tanácsot adtam, a munka nagy részét - ahogy mindig is kell történnie -, a gazdi, Zsuzsa végezte el. Ezért gratulálok neki, és még sok boldog, együtt töltött évet kívánok nekik!