Miért támad meg a macskám?

2020. november 05. 22:45 - Macska_fogó

Az utóbbi napokban többször jött velem szemben, szinte minden hírportálról egy macska, aki megtámadta a gazdáját, és a gazdi kétségbeesetten kért segítséget előbb a rendőrségtől, majd az állatvédőktől. Nagyon sokat gondolkoztam arról, hogy írjak-e egyáltalán erről, de annyian foglalkoztok vele, és annyi álhír és előítélet hangzik el emiatt, hogy úgy döntöttem, beszélek róla. Miért támadja meg egy ártatlan kiscica tehát a gazdáját?
pexels-serena-koi-1576193.jpg

Röviden leírom, mi kering a sajtóban, hogy aki esetleg mégsem találkozott vele, képben legyen. Egy gazdis cica a lakásban, látszólag minden ok nélkül megtámadta a gazdáját, a kezén és lábán is véresre karmolta. A gazdi nagyon megijedt, annyira, hogy a cicát bezárta egy szobába, és az ajtót is leragasztotta, nehogy ki tudjon jutni a cica. Majd a 112-öt hívta, ahol sajnos több ügyintéző is elküldte, miszerint ebben nem tudnak neki segíteni (pedig tudtak volna), végül a Speciális Állatmentő Egység ment ki, és fogta meg a cicát. Állatorvos is kiment velük, addigra a cica megnyugodott, kézzel meg tudták fogni és elvitték. A cica valószínűleg nem kerül már vissza a gazdihoz. Az ő posztjukban elolvashatod, mit tapasztaltak.

LEGYÉL PÁRTFOGÓ! Kérlek, hogy támogasd a blogot, akár csak egy kávé árával, hogy továbbra is minőségi tartalmat tudjak nektek adni, és még több cicának és gazdinak segíteni! Támogatni Patreonon keresztül tudsz, kattints a linkre! Ha tudni szeretnéd, mit kapsz a támogatásért, vagy segítségre van szükséged a regisztrációhoz, a fenti linkeken azt is megtalálod. Köszönöm!

Pokoli macska vagy rossz gazda?

Ezek után ezt persze sok híroldal átvette, írtak belőle cikkeket, és sok komment is született hozzájuk. A kommentelők egyik oldala azt mondta, hogy ő az ilyen macskát kivágta volna a tizedik emeltről, a másik oldal a gazdit hibáztatta, mert biztos volt oka a támadásnak, és ez az ő hibája. Tulajdonképpen ezek miatt a vélemények miatt írom a cikket, és azért, mert attól tartok, hogy egy ilyen médiahadjárat miatt majd a cicákról ismét megerősödik egy téves sztereotípia, miszerint nemcsak önzőek és megbízhatatlanok, hanem még meg is támadják a gazdit, tehát pokolra velük. A történet viszont korántsem ilyen egyszerű. Hogy ki a hibás, azt ezekből a cikkekből senki, még egy macska viselkedési-szakértő sem tudja megmondani, ezért nem is találgatok. Inkább elmondom erről a véleményem, és leírom azt, miért támadhat meg minket egy macska, és mit tehetünk ilyenkor. Nálam, mint minden macskamentőnél volt már agresszív, támadó macska, a blogban is szerepelt ilyen cica. Kemivel így kezdődött a viszonyunk, de ő azóta kedves és magabiztos cica lett (érdemes megnézni az első videót).

Ne ítélkezzünk, ha nem tudjuk a részleteket

De előtte fontosnak tartom azt tisztába tenni, hogy ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket egy rövid bulvárcikkből, nem tudjuk ugyanis a részleteket. Például volt-e a cicának valamilyen betegsége? Mióta élt a gazdival és milyen volt a viszonyuk? Mennyire volt magabiztos a cica? Egyáltalán, mi történt, mi váltotta ki a támadást? Volt-e bármi előjele, vagy hirtelen történt? Mennyi idős volt a cica, volt-e bármilyen változás a környezetében a közelmúltban? Egyáltalán semmit sem tudunk, tehát a legokosabb, ha nem okoskodunk. Nézzük inkább meg, miért történhet meg ilyen akár velünk is, és mit tehetünk ellene?

Miért támadhat meg egy macska?

A cicákról sokan gondolják azt, hogy kedvesek, bújósak, dorombolnak, és szeretik, ha simogatják őket. Ami sokszor így is van, de ők ugyanakkor vadászok és zsákmányállatok is egyben, tehát támadni és védekezni is tudnak és kell is nekik. Ezért rendelkeznek ezekhez szükséges ösztönökkel, karmokkal és fogakkal, és ha kell, be is vetik őket. A kérdés csak az, hogy kell-e, és mikor gondolhatja úgy a macska, hogy most támadnia kell?

tabby-cat-812421_1.jpg

Először is fontos leszögeznünk, hogy egy egészséges, magabiztos macska csak akkor támad, ha más lehetőséget nem lát a helyzet megoldására. Felsorolom most a leggyakoribb támadást kiváltó okokat.

Beteg

Ha valamilyen neurológia betegsége van a cicának (például agydaganat vagy epilepszia), akkor ez okozhat hirtelen támadást. Amennyiben a macska az egyik pillanatban még nyugodt, majd minden előjel nélkül támad, és egyszer csak ugyanilyen hirtelen újra szelíd lesz, akkor a gazdi jogosan gyanakodhat agyi rendellenességre. Ilyen esetben sem kell azonnal megszabadulni tőle, inkább el kell vinni állatorvoshoz, szakszerű kivizsgálás után az is lehet, hogy gyógyszeres kezelés mellett nem fordul elő többet ez a viselkedés. 

De akkor is lehet agresszív a macska, ha valamilyen testi fájdalma van, eltört valamije, vagy belső szervi betegsége van. Ezt jellemzően arról lehet felismerni, hogy ha a teste egy bizonyos pontjához érünk, akkor odakap, vagy morog, esetleg elrohan. Ilyenkor is orvosi vizsgálat javasolt.

A veszettséget is ide sorolom, de az hazánkban annyira ritka, hogy rendkívül kis esély van arra, hogy a mi cicánk veszett legyen. Persze ezért jobb, ha bent tartjuk a cicát, mert akkor ezt is lecsökkentjük nullára.

Nem érzi magát biztonságban

Innentől kezdve pedig csak olyan okokról lesz szó, amelyek oka viselkedési vagy szociális probléma. Az esetek nagy részében egyébként ez okozza az agresszív viselkedéseket, és minden ilyen esetben a támadások oka a félelem. Fél valamitől a cica, és azért támad, hogy megvédje magát. Ennek pedig az alap kiváltó oka az, hogy a cica egyébként sem érzi magát biztonságban ott, ahol van. Ennek számos oka lehet, ezekről írtam már korábban, illetve egy tesztet is készítettem hozzá, a jelei ennek a legtöbbször azok, hogy a cica sokat bujkál, megijed a legkisebb zajoktól és új dolgoktól is. Egy ilyen, félős cicával teljesen másképp kell viselkedni (ahogy erről is már írtam a blogban), mint egy magabiztos macskával.

close-up-photography-of-calico-cat-1754909.jpg

Megijeszti valami

Egy bizonytalan cicát megijeszthet akár egy hangosabb zaj is, vagy egy ismeretlen szag, amit beviszünk a ruhánkon, vagy egy idegen ember vagy állat, de akár egy hirtelen mozdulat is. Minden attól függ, mennyire érzi a cica magáénak a területet, mennyire bízik a körülötte lévőkben és saját magában is.

Sarokba szorítják

Tipikus helyzet, hogy néhányan, például vendég ismerősök kedveskedni akarnak a cicának, gügyögnek, nyúlnak felé, hogy majd megsimogatják. A cica pedig inkább elfut, ők pedig utána mennek, észre sem veszik, hogy sarokba szorították, és meglepődnek, amikor a cica hangos ordítások közepette elmenekül, közben akár meg is sebesítve őket. Ne kergessük a macskát, még kevésbé szorítsuk be, hagyjuk inkább, hogy ő menjen oda hozzánk. Az sokkal nagyobb megtiszteltetés, mint a sebeinket nyalogatni. 

Felkapkodják

A másik tipikus hiba, amit sokszor a gazdik is elkövetnek, hogy a cicát felkapkodják, pedig ő azt nem szeretné. Például mikor hazaérnek, a cica a lábukhoz dörgölődzik. erre a gazdi örömében felkapja és jó szorosan magához öleli. A cica pedig "hálából" hangos nyivákolásba kezd, kitépi magát a gazdi kezéből, jól meg is karmolja akár, és jó messzire rohan el.

pexels-skitterphoto-1331821_1.jpg

De miért viselkedik így a cica, amikor kedveskedni akar neki valaki? Egyszerűen a cica nem ezt látja, hanem azt, hogy egy nála nagyobb valaki erőszakosan közeledik felé vagy akár el is kapja, ő ettől megijed, menekülni próbál és védekezik. Próbáljuk beleélni magunka az ő helyzetébe: egy nála sokkal nagyobb "állat" főlé kerül, lefogja és nem tudja, mit akar tőle még. Persze hogy kellemetlen neki, megijed, és védeni próbálja magát.

Ivaros agresszió

Párzási időben elsősorban a kandúrok, de akár a nőstények is agresszívak tudnak lenni. Ilyenkor tulajdonképpen a párzási ösztön annyira elborítja az elméjüket, hogy "lemegy a függöny", és teljesen kikelhetnek magukból. Erre az egyetlen és legjobb megoldás az ivartalanítás.

Játszani akar

Ez igazából egy kakukktojás, itt nem valódi támadásról van szó, de azért veszem ide, mert sokan annak látják. Arra a viselkedésre gondolok most, ami legtöbbször fiatal vagy kölyökcicáknál fordul elő, akik túl korán lettek elválasztva (8-10 hetes koruk előtt), és emiatt bizony pár dolgot nem tanultak meg, például hogy meddig mehetnek el a játékban. Ezért durván játszanak, karmolnak és harapnak, de egyébként kedvesek és bújósak. Ilyenkor egyszerűen meg kell nekik tanítani, hogy mit szabad, és mit nem. Erről már írtam korábban részletesen, akinek ilyen problémája van, érdemes elolvasnia.

Mi ilyenkor a teendő?

Most adok pár tanácsot, mit tegyünk, ha megtámad minket a cicánk. Kivétel ez alól a játékos támadás, arra a fenti linken leírtak alapján van megoldás, illetve a betegség okozta agresszió, azt állatorvossal kell egyeztetni.

Előzzük meg!

A megelőzés most is a legjobb megoldás: a legjobb, ha meg se történik a támadás. Mit kell ehhez elérnünk és tennünk? A cél az, hogy legyen kiegyensúlyozott és magabiztos a cicánk, érezze magát biztonságban, és bízzon bennünk is.

Ezeket elérni közvetett módokon lehet. Fontos, hogy ismerjük meg a cicánkat, tudjuk, hogy mennyire magabiztos és mit szeret és mit nem. Adjunk neki egy saját kuckót, ami az övé, és ahová visszavonulhat a "világ zajai elől". De fontos, hogy ne rejtekhely legyen, ahol nem látjuk, és nem lát ki ő sem! Ha kell, akkor pedig fokozatosan szoktassuk akár a simogatáshoz is, vagy akár magunkhoz és a lakáshoz, vagy a többi macskához vagy a kutyához.

Ne csapkodjunk, ne kiabáljunk!

Ha a cicánk viszont már megtámadott, akkor igyekezzünk ne megijedni és kétségbe esni, mert ezzel csak növeljük a stresszhelyzetet, és mi sem tudunk logikusan gondolkodni. Tudom, hogy ezt nem mindig lehet az adott helyzetben megtenni, de ebben az esetben a legjobb, ha a lehető leghiggadtabban és leggyorsabban abbahagyjuk, amit éppen csináltunk, és eltávolodunk a macskától.

pexels-tranmautritam-2286016.jpg

Hagyjuk magára!

Ilyenkor a legjobb megoldás az, ha a cicát magára hagyjuk, bezárjuk akár a szobába, le is kapcsolhatjuk a villanyt, és csendben és nyugalomban hagyjuk egy ideig. Így a cicának lesz ideje megnyugodni, és újra visszatérni a normális viselkedéséhez.

Gondolkozunk el, miért történhetett!

Ameddig mind mi, mind a cica lenyugszik, idézzük fel, mi történt a támadás előtt. Volt bármi változás az életünkben? Érkezett idegen személy vagy állat a lakásba? Hirtelen mozdulatukat tettünk, vagy veszekedtünk valakivel? Esetleg csak feszültek, idegesek voltunk? Ezek mind hatással lehetnek ugyanis a macskánkra. Próbáljunk arra is visszaemlékezni, hogy ha nem volt kiváltó ok, hogyan viselkedett a támadás előtt és után a cica.

Próbáljuk ki a fentieket, vagy kérjünk segítséget!

Ha úgy ítéljük meg a helyzetet, a cicát és magunkat is, próbáljuk alkalmazni a megelőzésnél leírtakat, mert utólag is lehetnek hatásosak a tanácsok. Orvosi vizsgálat is mindenképpen javasolt, akkor is, ha nem testi okot vélünk felfedezni a viselkedés mögött. Ha nem tudjuk, hogyan induljunk el, akkor pedig kérjünk segítséget, ezt a cikk alatti linkeken is meg lehet tenni.

Még egyszer hangsúlyozom, nem azt mondtam, hogy a fentiek közül bármelyik történt a cikk elején lévő esetben, mert ezt nem tudom. Annak kapcsán írtam ezt a cikket azért, hogy megelőzhetőek legyenek ezek az esetek, illetve ha mégis megtörténnek, fel legyünk rá készülve. A cikkben nem ítéltem el senkit, és nem kerestem hibást, a gazdinak mindenképpen jobbulást kívánok, a cica pedig úgy gondolom, hogy megfelelő kezekben van a Speciálisoknál, biztos vagyok benne, hogy meg fognak érte mindent tenni. Azt sem gondolom, hogy mindennaposak a cicák támadásai a gazdik felé, mert ez nem igaz, de érdemes róla beszélni, mert ha megtörténik, az bizony nagyon rossz élmény tud lenni a gazdinak és a macskának is.

Kérlek, ha tetszett a cikk, segített neked egy írásom, vagy én adtam neked tanácsot amivel sikerült jobban megérteni és "megszelídíteni" a cicádat, akkor támogasd a munkámat, legyél Te is rendszeres pártfogója az oldalnak! Kattints ide a részletekért: https://www.patreon.com/szac

Valamint lájkold a Facebook-oldalam, ha pedig kérdésed van cicád viselkedésével kapcsolatban, tedd fel itt a blogban kommentként, vagy írj a Facebook-oldalon üzenetet! De a Facebook-csoportban is kérhetsz segítséget.

21 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretemacicamat.blog.hu/api/trackback/id/tr3016275314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mercel 2020.11.06. 11:30:10

Összeszedett és jó poszt lett, köszi.

Almandin 2020.11.06. 14:08:13

A macskák is sokfélék, akárcsak az emberek. Elmebeteg egyedek is előfordulnak. A napokban történt eset szerintem arra utal, hogy a macska komoly idegi rendellenességben szenvedett. Az eset arra hasonlít, mint amikor egy ember pillanatnyi elmezavarában vagy kezeletlen elmebaja miatt követ el erőszakos bűncselekményt. Szörnyű lehet ilyet átélni a gazda oldalán.
A poszthoz: egy súlyos macskatámadás nem hasonlítható ahhoz, ha kismértékben karmol vagy harap egy cica. Utóbbi eset elég gyakori, én találkoztam már játékosságból karmolászó macskával, aki természetesen csak pici karcolásokat ejtett, azt se támadási céllal. Aki kapcsolatot tart cicákkal, azt időnként kissé megkarmolják-megharapják, de többnyire ezek vagy nem is látszanak, vagy pici sérülések. A súlyos támadások meglehetősen ritkák, elmebeteg vagy veszett állatoktól származnak. A veszettség ellen jobban kellene védekezni, én elrendelném az ország teljes macskaállományának kötelező oltását. Szerintem nem a cicák bezárása a jó megoldás erre. Egy macskának is szüksége van mozgásszabadságra, ahol könnyen vissza tud menni a házba (kaputelefonos társasház természetesen nem jó, mert könnyen kint rekedhet), ott szerintem jobb kiengedni sétálni. Egy cica válhat neurotikussá a bezárástól is. A szóban forgó esetnél pl. azért zárták ki a veszettséget, mert sose engedték ki a macskát, de nem találkozott fajtársakkal se. Ez szerintem egy természetellenes élethelyzet, egyedül a gazda kényelmét szolgálta, a macska ki tudja, mennyit szenvedett miatta és bekattant. Természetesen nem szeretném hibáztatni a megtámadott hölgyet, nem akart rosszat, csak arra szeretnék rámutatni, hogy a teljes bezártság milyen hatással lehet egy állat idegállapotára.

bati67 2020.11.06. 14:39:48

Az én cicum is belém ereszti a karmait, amikor dagaszt! :-)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.06. 15:05:10

Engem még soha nem támadott meg macska, pedig igen sok macskám volt és ma is elég sok van. Olyan már előfordult, hogy csupasz kézzel kellett befognom egy kóbor cicát: megragadtam a grabancát, ő pedig elfordította a fejét és jól megharapott. Na de ez nem támadás, hanem védekezés volt, ami nagyon nem ugyanaz. Mellesleg aznap este már az ölemben ült és dorombolt. :)

@Almandin:

"A veszettség ellen jobban kellene védekezni, én elrendelném az ország teljes macskaállományának kötelező oltását."

Sajnos kivitelezhetetlen, egyrészt mert macska tartását sokkal nehezebb ellenőrizni, mint kutyáét, másrészt egy kötelező oltás csak azt eredményezné, hogy még több kiscicát ölnének meg a "gazdáik".

Hiszen a kötelező oltás betartása csak kötelező chipezéssel lenne ellenőrizhető, az meg pénz. Ahogy az évenként kötelező oltás is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.06. 15:07:19

@Almandin:

"Szerintem nem a cicák bezárása a jó megoldás erre."

Sajnos van az az eset, amikor nincs más megoldás. A házunk közelében havonta látok halálra gázolt cicákat, és az enyémek is erre sorsra jutnának, ha kiengedném őket. De ők igenis jól érzik magukat a lakásban is, a cica nagyon alkalmazkodóképes.

Almandin 2020.11.06. 15:21:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Falun valóban gyakori lehet még a régi módszer, a kismacskák megölése ivartalanítás helyett. Pedig az ivartalanítás lenne a megoldás a túlzott macskaszaporulatra is, akkor le lehetne követni, kinek hány cicája van, falun is. Sőt, a kóbor macskák vakcinálását is meg lehetne oldani, szervezni. Nem megnyugtató tudat az embernek se, hogy macskától veszettséget kaphat el. A kutyáknál érdekes módon meg tudták oldani az átoltottságot, ez a cicáknál is kivitelezhető lenne.
A kijárásról meg annyit, hogy a macska természetes lelki alkatától távol áll a bezárt életforma, lehet, hogy megszokják, de meg nem szeretik és gyengébb idegzetű cicukáknál mindenféle pszichés zavart is kiválthat. Tény, hogy van balesetveszély, de lehet, hogy jobb a macskának, ha rövidebb ideig él, de nem fogolyként, mint ha bezárva eléri a lehetséges várható élettartama felső határát. Én ismertem olyan, bezárva tartott cicát, aki 5 év alatt se szokta meg a helyzetet és nagyon oda kellett figyelni, hogy ki ne szökjön. Pedig a gazdi mindent megadott neki otthon, dédelgette, a legjobb falatokkal etette, de macskatárs se volt, se valódi szabadság.

Almandin 2020.11.06. 15:25:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Még valami: aki nem akar pénzt költeni az állatára, az ne tartson. Tudom, falun még mindig fogyóeszközként és egerésző-eszközként tekintenek a macskákra, de a 21. században már elvárható, hogy valaki annyi cicát tartson, amennyit el tud tartani. Kutyák esetében érdekes, falun is meg tudják oldani a törvényi előírásoknak való megfelelést. Ha egy család csak egy-két cicát tart, akkor ivartalanítva, chipezve, oltva is meg tudják oldani. Ma már egy parasztgazdaság is működőképes macskák nélkül, mert a rágcsálóirtás inkább vegyszeresen történik. 100 éve még biztos más volt a helyzet, de a világ változik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.06. 16:30:08

@Almandin:

"Ma már egy parasztgazdaság is működőképes macskák nélkül, mert a rágcsálóirtás inkább vegyszeresen történik."

Ami további veszélyt jelent a kijáró cicákra. Nekem már több (eleddig 5) kijáró ill. eleve kinti (kosztos) cicám halt meg úgy, hogy mérgezett egeret vagy patkányt evett. Ugye az egér és a patkány nem azonnal pusztul el a méregtől, először csak lelassul, így könnyebben megfogja a macska, aki aztán maga is meghal a méregtől.

Almandin 2020.11.06. 16:52:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez valóban komoly probléma. Viszont nem tudom, hogy az-e a jó megoldás, hogy zárjuk be az összes macskát.
Az ivartalanítást azonban meg kellene oldani, mert azt én se tartom humánus módszernek, ha agyonütik vagy megfojtják, legrosszabb esetben élve elássák a felesleges szaporulatot. Tudom, régen nem volt más megoldás, de ez ma már nem elfogadható, a törvény is tiltja, ha jól tudom, 2004 óta. Ha valaki ivartalaníttat idejekorán, évekig nem kell új macsekot beszereznie falun sem. Menhelyről egyébként gyorsan lehet szerezni, ha több macskát szeretne valaki, mert a hazai menhelyek nem győzik befogadni az állatokat, nincs elég férőhely. Itt egy cikk erről:
likebalaton.hu/telepules/balaton/hireink/mi-lesz-a-nyaraloban-felejtett-cicak-sorsa-64092/
Sajnos felelőtlen emberek mindig is lesznek, akik nem törődnek télen a nyaraló körül élő macskákkal, akik sokszor menhelyen kötnek ki.
Ez nem megoldás manapság:
24.hu/belfold/2019/09/18/elve-temetes-macska-soroksar/
Szörnyű belegondolni, hogy pár évtizede ez még elfogadott módszer volt a kismacskák elpusztítására. Faluhelyen sokan úgy gondolkodtak, hogy "amíg nem nyílt ki a szemük", addig akár el is áshatók élve. Bár akkor is voltak, akik azért előbb agyoncsapták szegény kis állatokat és csak utána ásták el őket.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.06. 17:03:15

@Almandin:

A szomszédasszonyom is mérget rak a pajtájába az egerek és patkányok ellen. Mikor megkértem, hogy ne tegye, az volt a válasza, hogy a macska úgysem tud bemenni oda. Igen, mondtam neki, a macska nem tud bemenni, de a mérgezett egér/patkány kijöhet, és akkor a cicát megöli a zsákmányban lévő méreg. Sajnos továbbra is kirakja a mérget.

"Ez valóban komoly probléma. Viszont nem tudom, hogy az-e a jó megoldás, hogy zárjuk be az összes macskát."

Van jobb ötleted? Az említett szomszédasszonnyal amúgy kimondottan jó viszonyban vagyunk, de ebben sajnos nem tudtunk megegyezni. Összeveszni meg nem érdemes vele emiatt, mert attól semmivel sem lesz jobb a helyzet, csak szereztünk magunknak egy rossz szomszédot. :(

"Ha valaki ivartalaníttat idejekorán, évekig nem kell új macsekot beszereznie falun sem."

Mifelénk is van olyan állatvédő szervezet, amely ingyen ivartalaníttatja a cicákat, akár gazdások, akár kóbor cicák. Jómagam is sok cicát vittem már hozzájuk ivartalanításra, sajátot és szomszéd cicáit is (na nem a fentebb említett szomszédét, neki nincs macskája).

De sajnos én vagyok a kevés kivétel egyike itt a faluban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.06. 17:06:26

@Almandin:

"akik sokszor menhelyen kötnek ki. "

A legtöbb menhely szinte állandóan tele van, nem tudnak új cicákat befogadni. A macskavédők, akiket ismerek, a lakásban tartjanak 10+ cicát, akik már nem férnek el a menhelyen, onnan próbálnak gazdát szerezni nekik. De ez nagyon nehéz, mert akinek macska kell, az beszerzi a közeli alomból - vagy beszerezni sem kell, megy a kiscica magától is, ha éhes. Az én cicáim legnagyobb része is így került hozzám.

Almandin 2020.11.06. 17:09:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Együttérzésem. Tény, hogy magam még nem tartottam állatot, ezért személyes tapasztalatom nincs a témában. Valóban ma már más problémákkal kell szembenéznie egy macskatartónak, mint évtizedekkel ezelőtt. A patkányméreg valóban nem kis gond.

Macska_fogó 2020.11.06. 18:54:23

@Almandin: Szia!
Azzal egyetértek, hogy az ivartalanítás az egyetlen megoldás a macskák már meglévő túlszaporodásának csökkentésére, de a többi állításoddal sajnos nem értek egyet, én állatmentőként ugyanis egyáltalán nem ezeket tapasztalom.
Először is a veszettség gyakorlatilag ma nem létezik az országban, az elmúlt tíz évben én, és a többi állatmentő sem találkozott sem veszett kutyával, sem macskával, de rókával sem. Utóbbiak voltak egyébként a legnagyobb terjesztői a veszettségnek, de köszönhetően a vadászok talán egyetlen pozitív hozadékú tevékenységének, miszerint évente kétszer veszettség elleni szert szórnak ki kajába rejtve a rókáknak, ez megszűnt. Persze az is hozzátesz, hogy a kutyáknak is kötelező a veszettség elleni oltás, de sajnos itt sem igaz, hogy a kutyák mind be vannak oltva. Sok kutya vidéken még orvost se látott sose, a 8 éve kötelező chip sincs bennük, és így oltva sincsenek.
A vízbefojtás se szűnt meg vidéken, mai napig előszeretettel alkalmazott szabályozása az utódok számának, persze vannak még ezen kívül más módszerek is: bekötött zacskóban letenni az erdőben a kicsiket, vagy bedobni egy kutyákkal teli menhelyre is rengetegszer fordul elő.
Az pedig szintén tévedés, hogy a macskák a lakásban neurotikusok lesznek, ennyi erővel akkor mi, emberek se tudunk lakásokban élni, mert mi is mind beleőrülünk :D Az elmúlt évtizedben sok macskám volt, mind benti, és egyik se lett emiatt depressziós. Az pedig szerintem elég rossz felfogás, hogy inkább haljon meg fiatalon a macska, de legyen szabad. Amit te szabadságnak hívsz, az csupán az, hogy nem törődik a gazda a macska igényeivel, hanem hagyja, hogy az foglalja le magát. Inkább ölje meg egy kóbor kutya, üsse el egy autó vagy egyen mérget, csak "boldogan haljon meg". Én mondom neked, hogy ezek a macskák nem boldogok, amikor kivéreznek. Számtalan elütött, megmérgezett vagy kutya által széttépett macskát láttam már, az arcukon csak fájdalom és félelem volt, öröm és boldogság sosem. Kérlek tehát, hogy mutass egy olyan macskát, aki "neurotikus" lett azért, mert bent tartotta a gazdi.
Én addig mutatok neked két cikket. Az első olyan kijárós macskák "boldog halálát" mutatja be, akik nem voltak szerencsések:
szeretemacicamat.blog.hu/2020/05/17/a_kijaros_macskak_elete_es_halala
A második pedig a lakásban tartott, szerinted "neurotikus" cicákat mutatja be, a blog olvasóinak fényképeivel bizonyítva, mennyire boldogok, és mennyire szeretik a gazdit:
szeretemacicamat.blog.hu/2020/03/08/ime_a_bizonyitek_hogy_a_macskak_szeretnek_minket

A macskák nem szabadságra vágynak. Nyugalomra, állandóságra, egy biztonságos otthonra és szeretetre. Ehhez kell tenni is valamit a gazdinak, lehet hogy foglalkoznia kell a cicával és az igényeivel, nem csak szélnek eresztenie, de csak így lehet manapság felelősen állatot tartani, minden más esetben csak a szerencsére van bízva a macska élete.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.06. 19:37:31

@Almandin:

Most utánaszámoltam, a megmérgezett 5 kinti cicám mellett az utóbbi másfél évben egyet kutya ölt meg. A szomszédasszonyomnak e másfél év alatt 5 cicáját ütötték el (pedig nincs sok forgalom az utcában), plusz másik kettőt megölt a menyét. Ez összesen 13 cica, akik a kinti "szabadság" miatt haltak meg. Ők mind kinti "kosztos" cicák - vagy nem az enyémek - voltak, nem hoztam be őket a házba, mert már nem tudtak volna megszokni idebent, na meg egy esetleges fertőzést sem akartam behurcolni a bentiekhez.

A menyét által megölt egyik anyacica 2 nappal előtte szült, volt két kiscicája. Mivel a gazdájuk nem törődött velük, és nekem sem engedte, hogy állatvédőkkel elvitessem őket pótmamához, ők is meghaltak.

Szóval az utóbbi másfél év "termése" a két kicsit is beleszámítva összesen 15 halott cica, a szabad élet nagyobb dicsőségére. :( E 15-ből csak kettőt lehetett volna megelőzni ivartalanítással.

Amúgy egy kis számolással is hasonló vagy még durvább eredményre lehet jutni. Kiindulhatunk abból, hogy egy adott területen a szabadon élő cicák száma nagyjából állandó. Egy anyacica évente kétszer szül, átlagosan 4 kiscicát, ez anyacicánként évi 8 cica. Ha feltételezzük, hogy a kandúrok és a lánycicák száma nagyjából egyenlő, akkor ebből az következik, hogy évente a populáció 80%-a elpusztul - megölik a kicsiket a gazdáik vagy mérgezés, elütés, kutyatámadás ill. betegségek miatt halnak meg.

Almandin 2020.11.06. 22:21:50

@Macska_fogó: Olyat sehol se írtam, hogy az állat "boldogan haljon meg", mert ilyen értelemszerűen nem létezik. Boldog élet az lehetséges, a halál egy elkerülhetetlen rossz az életben, akár ember, akár állat az illető.
Azt sugallod, hogy ha valaki a macskáját kiengedi sétálni a környékre, az már nem is szereti, biztosan nem törődik vele, stb. Én ismertem egy idős hölgyet, aki a rajongásig szerette a cicáit, dédelgette, szeretgette, a lelkivilágukat is ápolta, mély barátságban volt velük, mégse tartotta a lakásba zárva őket. A környéken jöttek-mentek, ivartalanítva voltak. Mind a három cica 15 éves kora körül halt meg, az egyikük a gazdája karjaiban, aki az utolsó percéig simogatta, utána pedig a kertben rendes sírt kapott, fejfával, egy szép doboz lett a koporsója. A másik két cica, amikor a végüket érezték közeledni, az utolsó estéjükön hosszú ideig odabújtak a gazdájukhoz, majd másnap elmentek és nem tértek haza többé. Sok macska elvonul, ha érzi, hamarosan meghal. Nekik emiatt a holttestük se került elő. A néni egyébként megérezte, hogy búcsúznak a macskái, mert erős érzelmi kötelék volt közöttük. Az ő példája is bizonyítja, hogy attól, hogy valaki kiengedi sétálni a cicát, még törődhet eleget vele. A macskák élettartama pedig azt bizonyítja, hogy nem törvényszerű, hogy fiatalon haljon meg a kijárós macska.
Én ismertem neurotikus lakásba zárt cicát. Állandóan figyelni kellett, ki ne szökjön, mert a gazdája ugyan mélyen szerette, sokat foglalkozott vele, a magányos, macskatársaságot nélkülöző cica szeretett volna kimenni. Lehet, hogy az is benne volt a dologban, hogy a cica pár hónaposan, kóbormacska-lét után került a nénihez, aki először az utcán megismerkedett vele, aztán egy pillanatban felkapta, berakta a szatyorba és hazavitte. Szegény macska ezt lehet, hogy úgy élte meg, hogy elrabolták. Pedig királyi módon volt tartva, a legjobb falatokkal etették. Lehet, hogy azok a macskák, akik életükben sose jártak ki, megszokják a bezártságot, ha meg a korábbi életében kijárt, ez szokatlan nekik. Személy szerint én természetellenesnek tartom, ha a macskák egész életükben egy lakásba zárva élnek, pláne úgy, hogy még fajtárs sincs körülöttük.
Az emberrel való párhuzam nem jó, mert mi nem úgy élünk a lakásban, hogy sohasem megyünk ki,még állatorvoshoz is zárt ketrecben visznek. Mi szabadon jövünk-megyünk, pedig annak is van kockázata. Meghal egy csomó ember is autóbalesetben, megverhetnek, megerőszakolhatnak, stb. odakint.

xyyyxyxyyxyxyyx 2020.11.07. 08:54:35

Ebből a nyáltengerből már csak a világbéke hiányzik...

xyyyxyxyyxyxyyx 2020.11.07. 08:55:38

Az előző Almandin hozzászólására ment volna.

P1sty 2020.11.07. 12:14:36

A legtöbb ember lószart se ert a macskákhoz, sajnos még sok olyan is, akinek van.
Engem 15 év alatt 5 macskám volt, ebből 3 befogadott, és egyik se karmolt meg soha. Az egyik ráadásul láthatóan kismacska korától kóbor volt, nem volt emberhez szokva, na ő például csak 10 év után engedte meg, hogy felvegyem kézbe, de még ő se karmolt meg sose.
Igazából az egyetlen hiba, amit macskával el lehet követni, ha erőszakoskodsz, akaratoskodsz vele. Nagyon önálló állatok, ha valamit nem akarnak, nem lehet rájuk erőszakolni, de ha szeretnek és meg bíznak benned, akkor rettentő türelmesek tudnak lenni.

P1sty 2020.11.07. 12:37:10

@xyyyxyxyyxyxyyx:
Pedig abban igaza van, hogy a macskának a bezártság az nem élet. Nem véletlenül akarnak kimenni. Amúgy is természetellenes dolog lakásban bezárva tartani bármilyen állatot. Ha valaki lakásban tart akár kutyát, akar macskát, az nagy ívben szarik az állat jóllétére, csak saját magára gondol.

Almandin 2020.11.07. 14:56:25

@P1sty: Egyetértek, a cicukák öntörvényűek. Én sok macskával barátkoztam életem során, volt, aki azonnal engedte megfogni magát, volt, aki sose jött közelebb. Van, aki engedi a simogatást, de fel nem emelheted. Utóbbi típusnál nehéz lehet állatorvoshoz elvinni, ha szükséges. Csodálkozom, hogy az állatorvosok nincsenek tele súlyos sérülésekkel, amiket a pácienseik okoznak, mivel a legokosabb állat se mindig fogja fel, hogy a javát akarják, ők ezt vegzálásnak élik meg.
Kedvenc videóm a témában (na, itt a sértődés a gazdival hetekig tarthatott):
www.youtube.com/watch?v=PqaZ8QMoqzw
Gyönyörű kis cica egyébként. Sajnálom is, mert nem fogja fel a helyzetet.
süti beállítások módosítása