Kemi hatodik hete

2014. december 14. 20:36 - Macska_fogó

Kemeny (kemeni) - Kemény kiscsajból bújós cica lesz?

Nagyon sok dologban haladtunk ezen a héten, pontokba is kellett szednem, hogy nehogy kihagyjak valamit :) A simi és a kapcsolat macskákkal dolog is jól halad.

Simi

wp_002341.jpg

Kaja közben egyre többet simogatom, amit ő morgással vesz tudomásul, de a kaja akkor is fontosabb, mint hogy tegyen is valamit :) Ráadásul már jó ideje magától bújik, úgyhogy most már csak a simogatást kell összekapcsolni nála a jó dologgal (kajával).

Kutyák

wp_002347.jpg

A kutyákat régebb óta jól elviseli, szerintem tudja, hogy alsóbbrendűek nála, ezért nem lát bennük konkurenciát :)

Macskák

wp_002355.jpg

Na nem így a többi macskával, Eleinte, ha meglátott egy másik cicát, fújni és morogni kezdett, és ha elég közel ment hozzá, akkor meg is akart támadni. Safranek (a fekete hosszú szőrű cica) ezt nem értette, ezért mindig próbált vele kommunikálni, Kitartása eredményt hozott, ami a képen látható. Na jó, kellett hozzá némi párizsi is, de az, hogy Kemi nem akart elvenni tőle a kaját, szintén nagy dolog, A trükk az volt, hogy először mindig Kemi kapott enni, és utána Safra. Safra mindig csak akkor kapott, ha Kemi éppen evett, tehát le fog foglalva. Viszont így jó élményt társított Safrához. És így sikerült elkezdeni a kaja-jó-cica-jó párosítást.

A következő lépés az lesz, hogy elkezdek hozzá más cicákat is kiengedni, majd megnövelem fokozatosan e területét.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretemacicamat.blog.hu/api/trackback/id/tr656983179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása