Ki írja a blogot? Nő vagy férfi? Egyvalaki, vagy többen? Honnan tudja, amit tud? Istenadta tehetsége van, vagy iskolában tanulta? És egyáltalán, miért csinálja? A blogot olvasva foglalkoztattak már ezek a kérdések Téged is? Eddig ezekre csak részben találhattál válaszokat, ha nagyon figyelmes voltál, de most megtudhatsz mindent a blog szerzőjéről! Vagy talán szerzőiről?

Az utolsó kérdésere válaszolok először: a blogot egyedül írom, nincsenek társszerzők. Pintér Attilának hívnak, én írom több, mint hat éve a "macskás blogot" (vagyis a fenti kép megtévesztő, sajnálom, de nem vagyok ilyen dögös). Hogy miért teszem ezt? Nehéz erre röviden válaszolni, mert számtalan oka van. Egyrészt, mert szeretek írni, másrészt mert eközben is tanulok, harmadrészt, mert képes vagyok rá. Röviden leírom, honnan indult a blog ötlete hat és fél éve, és közben remélem, hogy megérted Te is, miért csinálom.

A rövid válasz sietősöknek

A sietősöknek röviden összefoglalom, akik pedig szeretnek mélyebbre látni, azok olvassák el végig ezt a cikket. Közel 20 éve vannak macskáim, több állatmenhelyen és állatmentő szervezetnél voltam önkéntes. Segítettem a menhelyeken a kutyákat ellátni, hazavittem az esélytelennek látszó kutyákat és macskákat, és ideiglenes befogadójukként szocializáltam őket és örökbeadtam. Valamint dolgoztam két éven át állatmenhelyen gondozóként, kutyák és macskákat is elláttam. A blogot több, mint hat éve írom, és több száz kétségbeesett gazdinak segítettem már a cicája megismerésében és a problémák megoldásában.

Nem is szerettem a macskákat

Mikor fiatal voltam - hú, de rég volt, tán' igaz se volt -, nem szerettem a macskákat. De tényleg. Kutyás voltam. A kutyákat szerettem, mert hűségesek, megbízhatóak, szót fogadnak, ha kell, akár meg is védenek. Ezzel szemben a macskák önzőek, csak a kajáért vannak velünk, amúgy nem érdekeljük őket. Ezt gondoltam legalábbis, egészen addig, amíg nem lett macskám. Rögtön három. Akkor, egy rövid ideig falun laktam, ahol az volt a szokás, hogy a megszületett kiscicákat vízbe fojtották (az ivartalanításról még csak nem is hallott soha, senki sem ott). Megszülettek ők, és rájuk is ez a sors várt, a gyors, "kegyes halál" (sicc!). De ezt mi nem hagytuk, talán csak azért, mert nem láttunk addig még halált, és nem akartuk ártatlan kiscicákkal kezdeni, vagy más oka volt, de egyszerűen nem találtuk ezt helyesnek. Én akkor annyira ebbe bele se gondoltam. Így lettek Safranek, Szofi és Dörmi az én cicáim. Rögtön, az első pillanatban kiderült, hogy hiába testvérek, mennyire külön egyéniség mindegyik. Azóta is rájuk gondolok, mikor kifejtem a "macskák egyéniségek" nézetem. Safra volt a kedvencem, vagy inkább neki voltam én a kedvence, mert hozzám ragaszkodott. Egy végletekig kedves, barátkozós, vidám cica volt, aki a legjobb oldalát mutatta meg a cicáknak. Rengeteget tanultam tőle a macskák viselkedéséről, és a kezdeti szocializációk során sokszor használtam fel őt, és a nyílt és őszinte kedvességét más macskák szocializációja során. 

Ők hárman mutatták meg nekem, hogy a cicáknak ugyan fontos a territórium, de igenis ragaszkodnak a gazdihoz. Hogy képesek fejlődni és tanulni idősebb korban is, és hogy csak figyelni kell rájuk és szeretni, a többi jön magától. És hogy a macskák igenis képesek szeretni.

"Jól viszonyulnak hozzád a macskák"

Életem egyik legfontosabb mondata a fenti, amit valaha is mondtak nekem. Mikor elkezdtem kijárni egy menhelyre önkénteskedni, egyértelmű volt, hogy a macskákkal kezdek foglalkozni. Akkor éppen nem is volt igazán "gazdája" a mentett macskáknak azon a menhelyen, a kutyákon volt a  hangsúly. Ezért is, és mert közelebb éreztem őket akkor magamhoz, elkezdtem velük foglalkozni. Egyszerűen csak bementem hozzájuk, leültem, és figyeltem. Nem akartam simogatni őket, felkapni, hazavinni, csak velük lenni. A furcsa az volt, hogy ennek hatására viszont ők kezdtek érdeklődni irántam. A bátrabbak azonnal, de a félénkebbek is, kis idő után odajöttek hozzám, megszimatoltak, megnéztek, és mikor látták, hogy a többi emberrel ellentétben nem akarom őket felkapdosni, kényszeríteni valamire, ők nyitottak felém. Bújtak, ölbe jöttek, engedték, hogy simogassam őket, és így azokat a macskákat is megismertem, akiket korábban a gondozók nem is láttak. Az egyik gondozó mondta akkor ott nekem ezt a mondatot, amit azóta se felejtettem el:

Jól viszonyulnak hozzád a macskák.

Elgondolkoztam ezen, és arra jutottam, hogy így kell tovább csinálnom, ha egyszer valamihez van tehetségem, akkor azt ki kell használnom. Ezért elkezdtem őket fotózni, leírásokat csináltam róluk, feltettük a honlapra, és ezzel segítettem a kevésbé esélyeseket is gazdihoz juttatni.

Ki a legesélytelenebb?

Ezután egy másik menhelyre kezdtem el járni, ahol esélytelennek mondott kutyákkal kezdtem foglalkozni - közülük jópárat "esélyessé" tettem és segítettem gazdihoz adni -, valamint hazavittem olyan macskákat, akiket a menhelyen soha, senki sem látott. Akik elbújtak, enni is csak akkor jöttek elő, ha senki sem látta őket, és így esély sem volt őket örökbe adni. Márpedig egy menhely egy állatnak sem szabad, hogy végleges "otthon" legyen, mert nem otthon, csak egy átmeneti hely, ahol találkozhatnak a végleges gazdájukkal. Kivéve, ha sosem látja őket senki, mert annyira félnek. Ezért én az ilyen cicákat megfogtam, megfogtuk - voltak nagy harcok, véres kezek, ekkor lett a becenevem "Macska-fogó", a híres rajfilm után szabadon -,  és hazavittem őket. Megpróbáltam a "lehetetlent", otthoni környezetben szocializálni őket, és ezután örökbe adni.

A lehetetlen nem létezik - főleg cicáknál

Elkezdtem nézni az akkor a tévében futó "Pokoli macskák" sorozatot, és sokat tanultam Jackson Galaxy-tól. Mai napig az egyik példaképemnek tartom, és külön érdekesség, hogy ő magyar származású. Próbálgattam az ő javaslatait, jegyzeteket készítettem az adások alatt, hogy ne felejtsek el semmit. Azóta több, hasonló szakember könyvét, előadását, videóit elolvastam/megnéztem, de leginkább Jackson nézeteivel tudok azonosulni, ezek köszönnek vissza a blogban is.

Írjunk macska-szocializációs naplót!

Jackson javasolta többször, hogy a gazdik írjanak naplót arról, hogyan haladnak napról-napra, mert így később visszanézhetik, honnan indultak. Ez pedig fontos, hogyha mondjuk egy hónap után elkeserednek, mert még mindig nem lett a hazavitt macska ölbecica. Ilyenkor ha visszanézik, hogy honnan indultak, és mit értek el pár hét alatt, eszükbe jut, hogy ez mekkora haladás, és tovább csinálják.

Ez volt az egyik oka, hogy elkezdtem a blogot, a másik célom pedig az volt, hogy ezzel talán segítek azoknak, akik hasonló problémákkal küzdenek. Ezért írtam a szocializációs naplókat, amiket most is elérhettek, valamint ezeket Facebookon is mindig megosztottam.

A kutyák is fontosak

A kutyák továbbra is fontosak nekem, ezért mikor szembesülök azzal, mekkora probléma nekik a szilveszteri tűzijáték, elkezdek gondolkozni, hogyan tudok segíteni rajtuk. Senki sem tudja, pontosan mennyi kutya menekül el ilyenkor, és nehéz a kutyák és a gazdák összepárosítása. Ezért hat évvel ezelőtt elkezdtem szervezni a Szilveszteri Állatmentő Ügyeletet, ahol önkéntesek segítségével minél több kutyát próbálunk hazajuttatni. A legutolsó évben 500 önkéntesünk volt, és évente átlagosan 800-1000 kutyát jelentenek be hozzánk. Ezzel megdőlt az a nézet, hogy a szilveszter csak pár, két-háromszáz kutya elvesztését jelenti csupán. Az Ügyeletet azóta is csináljuk, lelkes önkéntesek segítségével, akik csodálatos emberek és állatbarátok!

Esély az esélyteleneknek

És egymás után vittem haza az "esélytelen" cicákat, pár hónap alatt szocializáltam őket, és így gazdihoz tudtak menni. Utcáról szedtem össze őket, menhelyről hoztam őket haza, egyszerre mindig egyet, és alkalmaztam rajtuk a blogban leírt technikákat. Eközben sokat tanultam én is tőlük, és ők is tőlem.

Útmutatást adok a cicákhoz

A macskás napló mellett azokat a technikákat is elkezdtem leírni, amiket alkalmazok, hogy másnak már ne keljen ezt megkeresnie, kipróbálnia, kapjon egy használható útmutatást. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy "instant megoldásokat" talál bárki a blogon, ez nem egy "bögrés leves", amit elég mikróban megmelegíteni, és lehet is enni. A célom mindig is az volt, hogy utat mutassak azoknak, akik foglalkozni akarnak a cicájukkal, és mankót adjak nekik ahhoz, mit kell csinálni. De minden alkalommal elmondom, hogy a munka nagy részét nekik, a gazdiknak kell elvégezni, mert ők ismerik a cicájukat, ők élnek vele, bennük kell bíznia, én csak észre tudok venni olyan dolgokat, amik előttük rejtve maradnak, és tudok tanácsot adni, mit kell csinálni.

Egyre többen kérdeztek tőlem

A blogban és Facebook-oldalon is egyre többen kérdeztetek tőlem, ezért létrehoztam egy blogbejegyzést kifejezetten arra, hogy kérdezzetek tőlem. Hat év alatt itt több, mint kétszázan fordultatok hozzám.

Főállású állatmentő leszek

Egyre inkább az állatok mentése érdekel, jó ideje már sokan mondták azt nekem, hogy ezzel kéne foglalkoznom. Én is elkezdek ezen gondolkozni, végül is évek óta járok ki menhelyekre segíteni, ugyanazt csinálom, amit a gondozók, itthon több befogadott állatom van, lehet, hogy tényleg ezt kéne csinálnom. Mikor az élethelyzetem is erre visz tovább, kilépek a komfortzónámból, és elmegyek egy menhelyre "ottlakásos" gondozónak. Ha már csináljuk, csináljuk ugye komolyan, teljes erőből.

Két éven át dolgoztam menhelyen gondozóként, kutyák és macskák napi ellátása, etetése-itatása, takarítása, a betegek kezelése, orvoshoz vitele, vagyis minden a feladatom volt. Kezdetben 60-70 állat ellátása volt a feladatom, de a végén már több százé is. Voltak olyan kutyák, akikhez csak én mertem bemenni. Nem volt könnyű, de mégis szerettem, mert megint sok mindent tanultam, és megismertem önmagam is jobban, mint bármikor előtte. 

Szocializációval akarok foglalkozni

Ezen évek alatt sokat tanultam, és rájöttem, hogy mivel akarok foglalkozni, miben vagyok a legjobb. A "polgári" foglalkozásom az emberekkel való kommunikáció volt, és a cicák szocializációja, és a nektek adott tanácsok közben rájöttem, hogy ez nagyon fontos ahhoz, hogy minél több cicának tudjak segíteni. Mert hiába tudom, mire van szüksége a macskátoknak, meg kell titeket is értselek, és úgy kell elmondanom nektek a megoldást, hogy azt elfogadjátok és meg is csináljátok.

Folyamatos tanulás

Hol tanultam tehát ezt? Nem iskolában, tudtommal nincs is ilyen iskola, ahol macskák viselkedését tanítanák. Saját magam jártam ki ezt az utat, sokat tanultam a macskáimtól, más szakértők könyveiből, videóiból. A mai napig is tanulok, képzem magam így, de a legtöbbet szerintem azzal tanultam, amit minden gazdinak ajánlok, hogy tegyen meg: figyeltem a macskáimra.

Figyelj a macskádra!

Tehát olvasok, videókat nézek, a ti kérdéseitekre válaszolok, és figyelek a macskákra. Mert továbbra is azt gondolom, hogy a legfontosabb ez. Még jó pár évvel ezelőtt mondta nekem valaki, hogy "neked könnyű, te értesz a macskákhoz!". Mi volt erre a válaszom?

Én nem értek a macskákhoz. Senki sem ért hozzájuk. Én csak figyelek rájuk.

Azt szeretném elérni, hogy minden macskagazdi figyeljen a cicájára. Ezért nem szeretem, amikor "macska-suttogónak" hívnak, mert erről az emberek arra gondolnak, hogy valamilyen különleges képesség vagy tudás birtokában vagyok, ami nekik elérhetetlen. De ez nem igaz, és nem ezt akarom hirdetni. Hanem inkább azt, hogy bárki megértheti a cicáját, és segíthet neki és magának, csak figyelnie kell rá. Mert a figyelés az első lépés, ha figyelsz, akkor megismerhetsz, tanulhatsz, akár a saját macskádat, akár a világ más dolgait.

Több száz cicásnak segítettem

A blog hat éve alatt több, mint kétszáz kérdésre válaszoltam a blogban, több, mint kétszáz másik embernek segítettem a Facebook-oldalon az üzeneteikre válaszolva, ahogy ezt le is írtam a blog hat éves évfordulóján. Ezt akarom még tovább folytatni, és még több cicának és gazdinak segíteni. Sokszor nem tudom, hogy kinek és mivel segítettem, mert csak elolvassátok egy cikkem, alkalmazzátok, de nem mindig írjátok le, hogy ez segített-e nektek.

A célom a boldog cica

Amikor valaki segítséget kér tőlem, nem azt ígérem neki, hogy bújós, kedves cicája lesz, pontosan olyan, amilyet ő elképzelt, mert ez lehetetlen kérés, és felelőtlenség lenne ilyet ígérni. A macskák egyéniségek, mindegyik más, ezért nem lehet őket egy sémára felhúzni. Azt akarom inkább minden gazdinak megmutatni, hogyan érheti el, hogy a macskája boldog cica legyen, mert amelyik háztartásban boldog a macska, ott mindenki más is az.

Ha van kedvetek, írjátok le kommentben, ha segítettem nektek, miben és hogyan, vagy ha éppen nem, akkor mi volt a baj. Mert ha volt ilyen, az is érdekel. Ha kérdésed van cicád viselkedéséve kapcsolatban, tedd fel itt a blogban kommentként, vagy írj a Facebook-oldalon üzenetet! De a Facebook-csoportban is kérhetsz segítséget.