Kemi az utóbbi hetekben nagyon sokat változott. Elsősorban irányomban, de a többi macskával szemben is egyre elfogadóbb. Persze a "kemis" nézése még megvan :)
A macskákkal tehát egyre jobban kijön, ami abból látszik, hogy megtűri őket maga közelében. Korábban ugye ezért fújás, morgás és pofon járt. Most már a kajája közelében is tartózkodhat más cica, és viszonylagos közelségben is aludhatnak tőle.
Ha már alvás került szóba: egy ideje minden este velem alszik az ágyban. Általában a bal lábam mellett foglal helyet, összegömbölyödik és reggelig fel sem ébred. Ha viszont túl sokat mozgolódok, akkor morgolódik :)
A kutyákat is szereti, ha elég jó a kajájuk :D Mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül ellopná bárki kajáját, még az enyémet is :) Vigyáznom is kell, amikor eszek! Szerencsére hallgat rám, ezért egy erőteljes rászólás mindig hat, és csalódottam vonul vissza. Más kérdés, hogy ezt pár percenként meg kell tenni, viszont szerintem nagy eredmény, hogy ennyire hallgat rám.
Sokat jön már az ölembe is, ilyenkor szereti, ha simogatom, és örömmel dorombol. A gép előtt is szeret feküdni, és már szinte figyelnem sem kell, hogy most éppen megsimogathatom-e. Ha most odateszem a fejem az övéhez, akkor hozzám bújik - korábban biztos megpofozott volna. Ha most megsimogatom, becsukja a szemét és élvezi - korábban ezért a kezemre csapott. Három hónap telt el, hogy hozzám került, és mostanra érzem azt, hogy teljesen megbízik bennem. Szintem mindenhova követ, mosdóba se mehetek a tudta nélkül, ugyanis utána ott áll az ajtó előtt. Sőt, sokszor türelmetlenül kaparja az ajtót :)
A végére hagytam a legnagyobb meglepetést. Pontosan egy hete, a Kemi mögött látható képernyőn lévő idős kutya meghalt álmában. Sokat jelentett nekem, aki átélt már ilyet, az tudja, miről beszélek, aki nem, annak hiába is próbálnám elmagyarázni. Kemi erről semmit sem tudott, de abban biztos vagyok, hogy tudta, valami bajom van, valamiért rossz kedvem van. És próbált segíteni. Egész nap mellettem volt, ölbe jött, bújt és dorombolt. Egy kivételével mindegyik állatom régebb óta van velem, mégis ő volt az, aki a legjobban megérezte a lelkiállapotom, és nyugtatni próbált.
Tudom, hogy ő is boldog itt, még ha néha a többi macska idegesíti is és zsörtölődik, de egyre magabiztosabb, és nyomát sem látom félelemnek a szemében. Már csak a macskákat kell megszeretnie, és tökéletes kiscica lesz!
