Új cica a régi mellé 2. rész

2015. november 08. 20:46 - Macska_fogó

Macska-fogós kérdések

Lujzi és Döme ismerkedése folytatódik! Hogyan viseli Lujzi a kis Döme jelenlétét? A gazdi tud nekik segíteni?

12048628_981226095249555_2001765552_n.jpg

Nem csak ránk fúj, hanem csap a mancsával, ráharap a kezemre. Közben tegnap annyit haladtunk, hogy nyitva hagytuk a fürdőajtót, persze ott voltam bent, és mikor Lujzi jött, fújt a kicsire, rászóltam, de kedves hangsúllyal, hogy nem szabad, akkor abbahagyta. Azután már próbálták egymást szaglászni, Lujzi azért hátrált a kicsi közeledésére. Bevittük őket a szobába, hogy nagyobb helyen tudjanak ismerkedni, egész jól elvoltak egymás mellett, persze Lujzi le sem vette a szemét a kicsiről. Néha odament hozzá, már nem fújt, csak emelte a mancsát, akkor kértem, hogy ne csinálja, rám nézett, és letette. Egy idő után már szépen elfeküdt a padlón, láthatóan nyugodt volt, kinyújtózott. Elég sokat együtt voltak így, majd mindketten elhúzódtak a megszokott helyükre és estig aludtak :) A vacsorát egymás mellett kapták meg, és nem volt semmi morgás, fújás, néha oda nézett a kicsire és ennyi. Este már járt-kelt a lakásban ahogy eddig, nem követte a kicsit folyton, ő meg mikor nem látta Lujzit nyávogott, kereste. Persze külön aludtak, a pici a fürdőben, Lujzi meg a szobában.

12032428_981224808583017_1913375485_n.jpg

Szerintem továbbra is jól haladtok :) Nagyon jó, hogy hallgat rád Lujzi, és erre rájöttél, használd továbbra is! Ha nem tetszik valami, szólj rá, de amikor tetszik, azt is jutalmazd!
Sokan azt hiszik, hogy a macskákat nem lehet így nevelni, de ez nem igaz. Azok a macskák, akik erősen kötődnek a gazdájukhoz, figyelnek arra, hogy mit szeret és mit nem a gazdi. Úgyhogy drukkolok, eddig jól csináltok mindent!

A következő részben mindenre fény derül, de legfőképpen arra, hogy miért érdemes használni az összeszoktatást új cica érkezésénél.

Ha tetszett ez az írásom, kérlek oszd meg, és lájkold a Facebook-oldalam, illetve jelentkezz a blog Facebook-csoportjába, ahol hasznos tippeket kaphatsz sok macskás témában!

Valamint kérlek, ha tetszett a cikk, segített neked egy írásom, vagy én adtam neked tanácsot, amivel sikerült jobban megérteni és "megszelídíteni" a cicádat, akkor támogasd a munkámat, legyél Te is rendszeres pártfogója az oldalnak! Kattints ide a részletekért: https://www.patreon.com/szac

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretemacicamat.blog.hu/api/trackback/id/tr988062692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása