Mi jelent, ha péntek 13-án átmegy előtted egy fekete macska? Azt, hogy a macska megy valahová. De hány macskás babonánk van, honnan származhatnak, és mi a jelentőségük? Körbejárom ezt a témát, szigorúan az érdekességük miatt és történelmi szempontból, valamint némi pszichológiai magyarázatot is adok ezekre a babonákra és kialakulásukra.
Tehát ez egy történelmi, vallási, és népi hiedelmeket összegyűjtő írás a cicákkal kapcsolatos hiedelmekről, a cikk írója nem hisz ezekben, és nem is azt szorgalmazza, hogy ebben az olvasónak hinnie kell. Inkább csak arra próbálok rávilágítani, hogy a macskák milyen régóta velünk élnek, mennyi szokás és elképzelés, hiedelem alakult ki azóta róluk, és mennyire szól inkább ez rólunk, mint a macskákról. Tehát a macskás tévhitekről, amikről már volt szó korábban a blogban, írok most, érdekességképp, illetve azért, hogy jobban megértsük, miért gondolunk néha butaságokat a macskákról.
LEGYÉL PÁRTFOGÓ! Kérlek, hogy támogasd a blogot, akár csak kávé árával, hogy továbbra is minőségi tartalmat tudjak nektek adni, és még több cicának és gazdinak segíteni! Támogatni Patreonon keresztül tudsz, kattints a linkre! Ha tudni szeretnéd, mit kapsz a támogatásért, vagy segítségre van szükséged a regisztrációhoz, a fenti linkeken azt is megtalálod. Köszönöm! |
Átmegy előtted egy fekete macska
A legismertebb fekete macskás babona, hogy ha egy fekete macska átmegy előttünk az úton, és annak az útját keresztezzük, akkor az szerencsétlenséget jelent. Szerencsére vannak ellenszerek, például, ha valaki más előttünk átmegy ott, az megtöri az átkot. Azonban visszafordulni nem szabad, ha a macska átment, ugyanis az is szerencsétlenséget hoz. Egyesek abban hisznek, hogyha gyorsan hátat fordítunk a macskának (de csakis balra fordulva), akkor a babona is megfordul, és a szerencsétlenség helyett szerencsét hoz a fekete macska. Mások szerint, ha háromszor a tengelyünk körül balra fordulunk, majd háromszor átköpünk a vállunk felett, az is oldja a babonát. Nehéz dolog ez a babonaság, talán ezért is nem vagyok az, ennyit mindent figyelembe venni...
Egyes országok és a fekete macska
Nem minden országban viszonyulnak egyformán a fekete macskákhoz. Angliában, ha valaki egy teljesen fekete macskában talál egyetlen fehér szőrszálat, és azt sikerül úgy kitépnie, hogy megússza súlyos sérülések nélkül, akkor gazdag lesz, a szerelemben pedig szerencsés. Franciaországban valószínűleg jobban kedvelik a macskákat, vagy kevésbé a véres sebeket, mert ott elég a szerencséhez az is, ha egy fekete macskád van, egyetlen fehér szőrszállal.
Az angol tengerészek viszont egyenesen a szerencse zálogának tartották a fekete macskákat, és persze a hajókon előszeretettel alkalmazták őket egérfogónak. Állítólag hajótöréskor is elsőként a macskákat mentették.
Egy másik brit babona szerint, ha egy fiatal nő fekete macskát tart, sok kérője lesz. A skótoknál pedig, ha egy idegen, fekete macska jelenik meg a háznál, eljövendő jólétet jelent. Közép-Angliában pedig gyakran adtak fekete macskát nászajándékba, mivel arrafelé úgy tartják, hogy szerencsét hoz az arának. A babona egy másik verziója szerint, ha egy fekete macska tüsszent a menyasszony közelében az esküvője napján, akkor boldog házassága lesz.
A japánok szintén hasonlóan vélekednek a fekete cicákról, náluk is szerencsehozónak tartják.
A németek szerint, ha a macska balról jobbra sétál, az szerencsét jelent. A törököknél pedig a balszerencse egyszerűen megelőzhető, ha megragadjuk a hajunkat, amikor egy fekete macska kerül az utunkba.
Amerika egyes hegyvidéki részein máig él a babona, mely szerint a macska tudja eldönteni, hogy egy lány férjhez menjen-e vagy sem. A házasulandó lányka először ki kell tépnie három szőrszálat a macskából, majd papírba csomagolnia, és a küszöb alá tennie. Ha másnap reggel a szőrszálak "Y" alakba rendeződtek, akkor a válasz igen. Ha viszont "N" alakba, akkor a válasz nem.
A halászok feleségei is mindig tartottak fekete macskát a háznál, mivel úgy hitték, hogy amíg a férjük a tengeren van, a cica távol tartja a veszélyeket. Egy régi színházi babona szerint, ha egy fekete macska is van a nézőtéren a bemutató idején, a darab sikeres lesz.
A magyar néphit pedig azt mondja, hogy ha belerúg valaki egy cicába, az számítson reumára, de ennél komolyabban sújtja a végzet azokat, akik el merik venni az állat életét. A macska 9 életéből ha elveszünk egyet, életünk végéig szellem fog kísérteni minket, ha pedig vízbe folytjuk, akkor az ördög bosszút áll érte. Ez utóbbi miatt bizonyára sok dolga lehet az ördögnek...
A macskák gyógyító ereje
Sokan tulajdonítottak és tulajdonítanak ma is gyógyító erőt a macskáknak. Azon kívül, hogy a népi orvoslásban felhasználták a macska szőrét, karmait és egyéb részeit, voltak "macskabarátabb" módjai is az állat segítségével való gyógyításnak. Oroszország egyes vidékein élt például az a hiedelem, hogy a macska – főként a fekete – megvéd a betegségektől. Ha valakinek árpa nő a szemén, és azt egy fekete cica farka végigsimítja, az árpa rögtön elmúlik. A háromszínű cicák farkának érintése pedig a szemölcs ellen hatásos gyógyszer. És ha egy macska eltüsszenti magát, azt rögtön az egészségére kell kívánni, így az ember mindörökre megszabadulhat a fogfájástól.
Az időjárást is megjósolják
A macska időjósló képességét évszázados népi megfigyelések igazolják. Ha például a cica odaül a kályhához, akkor hideg idő várható. A Dunántúlon azt tartják, ha Zsófia napján (május 15. és szeptember 17.) a meleget keresi, akkor hidegre fordul az idő. A cseremiszek (Oroszországban élő, finnugor nyelvű nép) nagy hideget vártak olyankor, ha a macska a kemencére ül, és ott is marad. Ha pedig álmos és nem vadászik, akkor eső várható. Tartós esőre lehet számítani, ha a macska hosszasan tisztálkodik.
A macskák az álmainkban
Az álmoskönyvek is különös figyelmet szentelnek nekik. Macskával álmodni figyelmetlenséget jelent. Ha karmol, akkor haragos kezek közül menekülsz. A fiatal cica azt jelzi, hogy elcsábítanak. A macska a háztetőn gonosz jel, koromsötétben pedig szemed romlását jelentheti. Az egerésző macska özvegység, a nyelvét látni váratlan hazugság. Ha a cica beszél, amit mond, beteljesül. Ha álmodban macskát etetsz, mások gondját veszed a válladra, a kitömött cica pedig képzelt veszélyt jelez.
A tudomány a babonák mögött
A pszichológusok, akik a babonák vizsgálatával foglalkoztak, azt tartják, hogy van kapcsolat az együtt előforduló, ám nem összefüggő események között. Tehát ha egy medált azért hordunk, hogy szerencsét hozzon, az egyúttal azt is jelenti, hogy megvéd a balszerencsétől. Egyébként a legtöbb ember számára a babonásság csökkenti a szorongást, éppen ezért figyelhető meg, hogy háborúk és válságok idején, azaz amikor több a stressz, sokkal babonásabbá válnak az emberek. A babonás hiedelmek tehát bizonyíthatóan segítik a pozitív hozzáállást, bár tény az is, hogy sokszor vezetnek irracionális döntések meghozatalához.
A macskák változatos szerepe a történelemben
Az ókori Egyiptomban a macskát szent állatnak tartották, kezdetben meglehetősen gyakorlatias okból: az országot ellepte az Ázsiából érkezett patkányok serege, így a macskát a leghasznosabb állatként tartották számon, ebből pedig egyenesen következett, hogy szent állataik közé sorolták. Nem véletlen, hogy Basztet istenasszonyt – a föld és a termékenység istennőjét – macskafejjel ábrázolták. A “szent” macskát fényes szentélyekben tartották, a legjobb eledelekkel látták el, saját papjai és hívei voltak. A papok szerint a macskák Rével, a hatalmas Napistennel is rokonságban álltak. Számtalan jellel magyarázták a macskának, ennek az éjszakai állatnak és a Napistennek a szövetségét. Ilyen volt például az állat pupillájának változása fény hatására, mely éjjel úgy világít, mint a Nap. Egyiptomban így a macskák szent állatok voltak, bántalmazásuk, kiirtásuk halálbüntetéssel járt.
De nem csak Egyiptomban gondoltak istennek őket, hanem a görögöknél Artemisz és Hekaté, a rómaiaknál Diana is köthető a macskához. A római időkben a macskák a szabadság és a luxus képviselői voltak, előkelőségek dicsekedtek és büszkélkedtek doromboló négylábú kedvenceikkel. Sőt, a kelta és viking leírásokban társállatként találkozhatunk velük, mint például a Freyja szekerét húzó macskák. Bárcsak tudnám, hogy vette rá őket, hogy a szekerét húzzák... Bár valószínűleg a varázsereje segítségre volt ebben is.
Ezután viszont sötét időszak köszöntött a macskákra, egészen pontosan a sötét középkor és a kereszténység, ami miatt a boszorkányok segítőjének bélyegezték, üldözni és irtani kezdték őket. Az 1233-as pápai bullában a fekete macskát “hivatalosan” is a sátán inkarnációjának kiáltotta ki, hosszú időkre megpecsételve szegény jószágok sorsát. A pápa szavát szentírásnak véve a hívek elkezdték felkutatni és összegyűjteni a fekete macskákat. Az összeszedett, barbárnak és sátáninak tartott macskákat ezután egy nagy ünnepség keretében máglyán égették el. Emiatt a XIV. század végére egy csomó európai országban szinte nem is volt macska. Persze ez nem járt következmények nélkül, ugyanis elszaporodtak a patkányok, és jött a pestis. De még ezután, a XV. és XVI. században is üldözték a macskákat, különösen, ha az fekete volt, mert azok "álruhás boszorkányok" voltak a babona szerint.
A macskák manapság
A cicáink manapság már inkább társállatok. Szerencsét hoznak nekünk, hiszen szerencsés az, akit mindig örömmel vár otthon a cicája, és még akár a fogfájásunkat is elmulaszthatja egy hangos dorombolása az ölünkben, de az biztos, hogy nyugalmat és elégedettséget hoz az életünkbe. Tehát ne babonák határozzák meg, szeretjük-e a cicákat, hanem inkább az, ahogyan közelítenek hozzánk, és mit adhatnak nekünk.
Ha tetszett az írásom, lájkold a Facebook-oldalam! Ha pedig kérdésed van cicád viselkedésével kapcsolatban, tedd fel itt a blogban kommentként, vagy írj a Facebook-oldalon üzenetet! De a Facebook-csoportban is kérhetsz segítséget.
Kérlek, ha tetszett a cikk, segített neked egy írásom, vagy én adtam neked tanácsot amivel sikerült jobban megérteni és "megszelídíteni" a cicádat, akkor támogasd a munkámat, legyél Te is rendszeres pártfogója az oldalnak! Kattints ide a részletekért: https://www.patreon.com/szac
Források: Pet4you, Boszipláza