8. heti összefoglaló - Lucifer

2013. november 03. 16:08 - Macska_fogó

Lucifer megszelídítése, avagy hogy lesz ördögből kiscica?

Két hónap telt el, mióta hazahoztam Lucót a menhelyről. Nem gondoltam volna, hogy ennyi idő alatt majd ilyen sok haladásról tudok majd beszámolni,

WP_000573.jpg

De előtte elnézést kérek tőletek a késlekedésért, és az utóbbi időben kevesebb posztért. Sok minden közbejött sajnos mostanában, többek között betegek lettek a kutyáim. Igyekszem majd ismét sűrűbben posztolni, hogy ne legyetek olvasnivaló hiányában :)

Tehát mit értem el ebben a két hónapban és az utóbbi hétben? Luci szinte egész nap szem előtt van, nem menekül el, ha közelítek, le tudok ülni mellé. Sőt, ő maga is odajön hozzám, és bújik, dorombol, az ölembe mászik :) Ami az elmúlt hét eredménye, az ahhoz kapcsolódik, hogy kétszer is volt vendégség nálam, egyszer egy nagyobb is. Luci persze mindkét alkalommal elbújt, de amint elment mindenki, azonnal előjött, és nem volt stresszes egyáltalán. Ez azért jó, mert így idővel azt is könnyebb lesz elérni, hogy idegenek elől se meneküljön el.

Előlem már egyáltalán nem bújik el, ami két hónap után nagyon jó eredmény. Az előző félős cicánál, Félixnél ehhez jóval több idő kellett. Róla hamarosan szeretnék egy képes összefoglalót is írni. Ő ugyanis már gazdis, és remekül érzi magát, ami nagyban köszönhető a megértő és türelmes gazdinak :)

Visszatérve Luciferre, most az a következő elérendő cél, hogy vendégek érkezésekor se keressen búvóhelyet, hiszen ez kiemelten fontos ahhoz, hogy egy lehetséges gazdijelölt meg tudja őt nézni. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretemacicamat.blog.hu/api/trackback/id/tr835612853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása