Félek a cicámtól! - 1. rész

2015. május 27. 20:25 - Macska_fogó

Macska-fogós kérdések

Zsanett utolsó esélyként fordult hozzám elkeseredetten történetével. Egy korábban velük élő cicája elszökött, és csak hónapok múlva találták meg, ez idő alatt viszont megváltozott a viselkedése. Megtámadta a másik cicát és ráadásul Zsanett a gyerekeit is félti a macskától. Lesz-e még ugyanaz a cica Berlioz, együtt tudnak-e vele élni, vagy más megoldást kell találniuk?

11074535_960231450665048_1550158261_n.jpg

Zsanett az alábbiakat írta nekem:

Nem tudom lehet-e ilyet, de utolsó próbálkozásom vagy. Berliozunk 2 éves ivartalanított kandúr. Októberben elszökött. Kiszökött a bejárati ajtón, aztán pedig a lépcsőhazból kiszaladt, amikor az egyik lakó kinyitotta az ajtót. Hiába hívtuk, nem jött elő. Pedig itt volt a mellettünk lévő telken. Végül januárban találtuk meg, lesoványodva és gombásan. Macskacsapdával tudtuk csak megfogni, miután előjött kajáért.

Első utunk az orvoshoz vezetett. Tesztelték mindenre. Oltása is van. Azóta már meggyógyult, azonban ahogy összeszedte magát elkezdődött a terror. Van egy másik cicánk is, Lilu, aki ivartalanított kislány. Eleinte semmi gond nem volt, játszottak, együtt aludtak. Aztán egyik napról a másikra fújt rá es nem játszott vele. 2 hete úgy megverte hogy egy napig sántított. Vettünk neki saját fekhelyet, almot és cicabútort. Par napig minden jó volt, aztán újra fújt rá. De néha azért játszik vele. Viszont simogatni nem lehet. Kis korában is csak akkor lehetett ha ő jött oda. Most viszont elmegy, ha meg akarjuk simogatni.

Két kislányom van (3 éves és 11 hónapos), és a minap ráfújt a kicsire. Nem volt hozzá közel, csak nézte és ciccegett neki. Ma viszont bement megint a gyerekszobába, pedig tudja, hogy nem lehet. Megfogtam a nyakánál és morgott, nyavojgott. Tiszta nyál lett a bajsza és szája, meg akart karmolni örült módon.  Letettem, beszéltem hozza de ő csak mondta a magáét es kapálózott. Kitettem a teraszra, búcsúszókent rám fújt. Féltem a gyerekeket, így nem maradhatunk. Mit tegyek? Tudom, hogy sok mindenem mehetett keresztül, de ez így nem jó. Csak benti cica, társasházban lakunk, a terasz cicabiztos, ott kint lehetnek.

Ezek szerint testi baja nincsen. Akkor el kell különíteni mindenkitől, és mikor már nyugodtnak látszik a területén, egyenként odaengedni hozzá először a másik cicát, majd a gyereket felügyelettel. Valószínűleg rossz élményeket szerzett az elszökése után. Próbáld ki a blogban leírt összeszoktatást. Szerintem most mindentől fél, nem érzi magát biztonságban. Erősítsd meg az önbizalmát, az segíteni fog. Hónapokig magára volt utalva, ráadásul ő előtte sem volt bújós cica, ahogy kiveszem a soraidból, úgyhogy ehhez idő kell. Először bízzon meg benned, onnan már könnyebb lesz.

Zsanett megfogadta a tanácsaim, és beszámolt az eredményről. Szerintetek sikerült a bravúr? :)

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretemacicamat.blog.hu/api/trackback/id/tr867496938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.05.27. 20:41:29

Kíváncsi vagyok, mert az elmondottak alapján én abban sem voltam biztos, hogy a saját macskájukat találták meg :)
süti beállítások módosítása