Kandúr mellé kiskandúrt - 1. rész

2015. szeptember 20. 18:07 - Macska_fogó

Macska-fogós kérdések

Szilvi a blogban kért segítséget egy már meglévő kandúr cica, és egy új, kölyökkandúr összeszoktatásához. Mivel olvasta a blogot, sok mindent már tudott, mégis elakadt. Most a segítségkérését és a problémákat írom le, illetve az azokra javasolt megoldásaim. Ez hosszabb sorozat lesz, mert lesz benne több bukkanó és kétségbeesés, de erről majd a jövő héten olvashattok :)

img_1946_1.JPG

Új cica, új gondok

Tanácsodat szeretném kérni. Van egy 4 éves ivartalanított perzsa kandúr cicánk. Ehhez a múlt hét pénteken hoztunk egy 4 hónapos szintén ivartalanított kandúr ragdoll cicát. Olvastunk az oldalon hasznos tanácsokat hogyan lássunk neki az összeszoktatásnak. Amikor meghoztuk a picit a nagy fújt rá, morgott. Ölbe volt a pici, le se tettük hozzá, hanem gyorsan két külön szobába zártuk a két cicát. Azóta is külön vannak még, viszont felváltva engedjük ki őket a lakásba, valamint zárjuk át őket a másik szobájába. Szaglásznak, ismerkednek a másik szagával. Külön szobákban esznek, és etetéskor a táljuk alá egy kis rongydarabot tettem, amit előzőleg a másik cica arcán, szája szélén megdörzsöltem. A mai napon kivittem a picit a hordozójában a nagy cica elé. Az először messziről nézte mereven,meg se moccant. Majd elindult felé,és a kicsi izgatott volt, de nem támadó.
A nagy fújtatott rá, megemelte hátsó felé,de nem rohant oda támadni, nem ment oda a ketrechez sem egyáltalán nemvolt hajlandó közeledni jobban hozzá, pedig finom húsit kínáltam neki, miközben kihoztam a kicsit.A tálkájába tettem és a kicsi ketrece elé helyeztem. Mereven nézte, hátrált a ketrectől, fújtatott, furcsa morgó hangot adott, így a kicsit ki se mertem engedni. Néha hátrált tőle,közelebb viszont nem ment. Viszont azt vettem észre, hogy miközben morog lengeti a farkát. Jó úton haladunk? mit tudok még segíteni nekik, mennyi ideig tart míg összeszoknak. Mit tudsz még tanácsolni,mert mindkettőt imádjuk, és egyiktől sem vagyunk hajlandóak megválni.

Szerintem jó úton haladtok :) Viszont fordítva csináld: a kicsi területére engedd be a nagy cicát. A kicsinek kell előnyt adni, hogy ő érezze magát biztonságban. Ne félj attól, hogy a nagy bántani fogja, inkább figyelj a reakcióira. Az első rossz jelre, pl. ha ráfúj, vidd vissza a saját területére. Majd próbáld meg másnap ismét. Érdemes ezt kaja előtt, hogy az új macskával való találkozást összekapcsolja egy jó élménnyel (kajával). Sok sikert!

Egy kis kétségbeesés

img_2044.JPG

Négy hosszú nappal később Szilvi a következőket írta:

Úgy érzem semmit sem haladtunk előre. A kicsi helyére engedem be a nagyot, finomabbnál finomabb falatokkal, amikre rá se hederít. A kicsi békésen eszik, a nagy fúj rá, morog, a kicsi meglapul ilyenkor, de a nagy nem hajlandó felé közelíteni se, meg se akarja szagolni, hanem fogja és kimegy a szobából. Mit tudok tenni? Félek bántani fogja a kicsit, melyiknek tudok segíteni? Lehet, hogy a nagy is fél. Kényeztetnénk de nem hagyja magát. Az a fajta, amelyik egy pár percig, esetleg másodpercig igényli a törődést a simogatást de utána meg kéri hagyjuk békén. A kicsi az jön magától kéri bújik. mit tegyek?

Ezt még azzal egészíteném ki, hogy ma este a pici beszaladt a nagy szobájába és mellé ült. a nagy ült mellette egy ideig, oldalt ült neki, nem szembe vele, majd így oldalról fújtatott, és morgott. a pici jól tűrte, de a nagy nem ment a közelébe se, csak fortyogott. Végül kivittük a kicsit, mert elment az ablakba fújtatva. Ami meglepő volt utána, hogy engem és alányomat se fogadott el utána, akik bent voltunk velük a szobába, hanem fújtatott ránk is, morgott, simiztük de teljesen ellenállt. Mi a teendő??? segíts kérlek!

Először is, ne ess pánikba! És 4 nap alatt ne várd, hogy megváltozik egy csapásra a helyzet! Akár hiszed, akár nem, jó jel az, ahogy az idősebb cica reagál. Ugyanis nem támadja meg a kicsit, agresszió nincs, még testi kontaktus sem. A ráfújás egy jelzés, olyan, mint amikor mi azt mondjuk valakinek, hogy "tűnj a francba!". Ez azt jelenti, hogy nem tetszik neki a kicsi jelenléte, és ennek hangot is ad. De nem bántja, pedig ugye megtehetné. Ezen el lehet indulni. Gondolj bele abba, hogy te hogy reagálnál, ha a kedvesed hazavinne egy másik nőt? Örömmel fogadnád, vagy nagyon felhúznád magad? Mert most kb. így érezheti magát a cicád, aki eddig egyedül uralkodott a lakásban. most pedig riválisa akadt. Meg fogja szokni, csak adj neki és magadnak is egy kis időt. Az is teljesen normális, hogy miután felhúzta magát a kicsi miatt, rátok is dühős lett: ha téged felidegesítenek, másokkal is ingerültebb vagy, ugye?
Próbáld meg, hogy két helyiségben eteted őket, de a táljukat a helyiséget elválasztó ajtó elé teszed, egyiket az ajtó egyik oldalára, a másikat a másik oldalára. Mindkét cica tappancsát töröld meg egy ronggyal, és tedd a felnőtt cica szagát tartalmazó kendőt a kicsi tálja alá és fordítva. Pár nap múlva próbáld újra meg összeengedni őket, és az első rossz jelre válaszd szét őket. Idővel egyre kevesebb "rossz jel" lesz. Ehhez idő kell, de jól csinálod! Figyelj rájuk, és tereld őket arra, amit el szeretnél érni! Kitartás!

Legközelebb bonyolódik a helyzet, lesz szerintetek ebből boldog cicás otthon?

Neked is kérdésed van? Tedd fel a Kérdésed van cicás témában? poszt alatt! A képeken a két cicát látjátok, a fiatal ragdoll cica a fehér, a perzsa cica pedig a fekete macska.

Ha tetszett ez az írásom, kérlek oszd meg, és lájkold a Facebook-oldalam, illetve jelentkezz a blog Facebook-csoportjába, ahol hasznos tippeket kaphatsz sok macskás témában!

Valamint kérlek, ha tetszett a cikk, segített neked egy írásom, vagy én adtam neked tanácsot, amivel sikerült jobban megérteni és "megszelídíteni" a cicádat, akkor támogasd a munkámat, legyél Te is rendszeres pártfogója az oldalnak! Kattints ide a részletekért: https://www.patreon.com/szac

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretemacicamat.blog.hu/api/trackback/id/tr537803890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yvettsz 2015.09.22. 12:12:29

Kedves Macska-fogó!
Tanácsot szeretnék kérni. Van egy 1 éves ivartalanított kislány cicánk Lujzi. Szombaton hoztunk mellé egy 5 hónapos kandúr kiscicát. Előre olvastam ebben a témában tanácsokat, így a következőt tettük: a kicsit beköltöztettük a fürdőszobába, enni-innivalóval, almostállal. Persze mikor meghoztuk Lujzi összetalálkozott vele néhány percre amíg a hordozóban volt, azonnal fújt a kicsire, de csak messziről. Ezután kiscica ment a fürdőbe, becsuktam az ajtót, az üres hordozót kitettem a folyosóra. Lujzi ahányszor elment mellette fújt rá, és hát az első nap ránk is, nem lehetett megközelíteni. Ő egyébként sem egy nagyon bújós cica, néha! idejön pár pillanatra, van hogy elkezd dorombolni is, de pár perc múlva már el is megy, nem igényli a szeretgetést. Vasárnap kihoztuk a kicsit a fürdőszobából és hagytuk, hogy Lujzi besétáljon. Mindent megszagolt, aztán kiment. Ilyenkor ismét jobb volt tőle távol maradni, sőt délelőtt még addig is stresszes volt, hogy ez megtörtént volna.
Tegnap egymástól kb 1 méterre etettük őket, ettek szépen, bár Lujzi néha odafújt a kicsire. Ezután hagytuk őket egy helyiségben, a kicsi próbált közeledni, nagyon barátságosan, de Lujzi csak fújt kitartóan, közben hátrált. Majd a kicsi megunta, hátat fordított és otthagyta. Estére már nem próbálkoztunk újra. Ma reggel a kicsit kihoztuk a fürdőszobából, Lujzi bement, végigszagolt mindent, evett a kicsi táljából, bement az alomba. A kicsi persze annyira szeretne közelíteni hozzá, hogy kiszaladt a szobából, odament Lujzihoz. Ő meg persze fújt és fújt. Majd egyszercsak a kicsi még közelebb ment és összeszagoltak, Lujzi egy pillanatra közelebb nyújtózott, aztán eszébe jutott, hogy mégiscsak kéne fújni, és oda is legyintett a mancsával, de nem nagyon, a kicsi meg nagy nyugisan lefeküdt elé, nem úgy nézett ki mint aki agyon stresszeli magát. Jó úton haladunk vajon? S mit tegyünk, hagyjuk őket amíg nem ugrik rá Lujzi, vagy beavatkozzunk a fújásokba is? Eddig nem szóltam rá, és elválasztani sem lehet, mert elég agresszíven reagál ránk is.
Előre is köszönöm válaszod! Üdvözlettel: Yvett

Macska_fogó 2015.09.22. 21:03:52

@yvettsz: jól haladtok, csak adjatok időt Lujzinak. És ha elkezd fújni az új cicára, inkább vigyétek ki a helyiségből. Fontos, hogy őt vigyétek el, ne a kicsit, ezzel is jelezve, hogy az ő viselkedése nem tetszik nektek. El fogja majd fogadni az új jövevényt, csak új még neki a helyzet.
Azt írod, h agresszívan reagál rátok is, ezért nem tudjátok elválasztani. Ez mit jelent? A fújás nem agresszió, de ha rádfúj, reagálhatsz azzal is, hogy te is ráfújsz. Ezzel megérti, hogy nem jó, amit csinál, és általában visszavonulót is szoktak erre fújni a cicák.

yvettsz 2015.09.23. 08:16:09

@Macska_fogó: nem csak ránk fúj, hanem csap a mancsával, ráharap a kezemre. Közben tegnap annyit haladtunk, hogy nyitva hagytuk a fürdőajtót, persze ott voltam bent, és mikor Lujzi jött, fújt a kicsire, rászóltam, de kedves hangsúllyal, hogy nem szabad, akkor abbahagyta. Azután már próbálták egymást szaglászni, Lujzi azért hátrált a kicsi közeledésére. Bevittük őket a szobába, hogy nagyobb helyen tudjanak ismerkedni, egész jól elvoltak egymás mellett, persze Lujzi le sem vette a szemét a kicsiről. Néha odament hozzá, már nem fújt, csak emelte a mancsát, akkor kértem, hogy ne csinálja, rám nézett, és letette. Egy idő után már szépen elfeküdt a padlón, láthatóan nyugodt volt, kinyújtózott. Elég sokat együtt voltak így, majd mindketten elhúzódtak a megszokott helyükre és estig aludtak :) A vacsorát egymás mellett kapták meg, és nem volt semmi morgás, fújás, néha oda nézett a kicsire és ennyi. Este már járt-kelt a lakásban ahogy eddig, nem követte a kicsit folyton, ő meg mikor nem látta Lujzit nyávogott, kereste. Persze külön aludtak, a pici a fürdőben, Lujzi meg a szobában.

Macska_fogó 2015.09.24. 21:31:13

@yvettsz: Szerintem továbbra is jól haladtok :) Nagyon jó, hogy hallgat rád Lujzi, és erre rájöttél, használd továbbra is! Ha nem tetszik valami, szólj rá, de amikor tetszik, azt is jutalmazd!
Sokan azt hiszik, hogy a macskákat nem lehet így nevelni, de ez nem igaz. Azok a macskák, akik erősen kötődnek a gazdájukhoz, figyelnek arra, hogy mit szeret és mit nem a gazdi. Úgyhogy drukkolok, eddig jól csináltok mindent!

yvettsz 2015.09.25. 07:53:35

Kedves Macska-fogó! Szeretném megköszönni a tanácsaid, azokat is amiket előzőleg olvastam a blogon, mert nagyon sokat segített, hogy Lujzi elfogadja a kicsit. Tegnap már játszottak együtt, kergették egymást oda-vissza :) Még egy gondunk van, hogy Lujzi nem hajlandó enni a saját táljából, csak a kicsiéből, viszont ő már a steril cicáknak való tápot kapja, a kicsi meg juniort. Fúj, morog ha közelítünk hozzá, hogy elvigyük onnan, meg a kicsit sem engedi ott enni. Viszont az nem zavarja, ha a kicsi eszi az ő tápját az ő táljából. Ezt hogyan oldhatnám meg, mert jó lenne lassan összecsukni őket ha minden rendben lesz köztük, hogy a kicsinek ne kelljen a fürdőben bezárva lenni. Köszönöm válaszod!

Macska_fogó 2015.09.27. 16:20:18

@yvettsz: hát valószínűleg a junior kaja jobban ízlik neki, ezért eszi azt :) Ilyenkor több dolgot ki lehet próbálni.
Szórj egy kis junior kaját Lujzi táljába, ezzel becsapod, és megeszi az alatta lévő kaját is.
Adj a kicsinek magasabban enni, pl. egy széken vagy asztalon. Ezzel a pozícióját is növeled.
Ha ezek sem segítenek, etesd külön helyiségben őket, ameddig nem kapják már ugyanazt a tápot. Utána már szerintem nem lesz ebből probléma.
Küldenél képeket a cicákról? Ha van, akkor még a probléma idejéből is, és a mostani, idilli állapotokról is, kitenném a blogba, mint sikersztorit :) A szeretemacicamatblog@gmail.com emailre küldheted. Köszi!

yvettsz 2015.09.28. 08:57:37

@Macska_fogó: Lujzim ennél rafkósabb, egyesével válogatja a szemeket, és csak azt eszi meg ami kedvére való :) Egyébként a steril cicáknak való tápot szereti jobban, meg van érte bolondulva, képes a zacskót kirágni annyira szereti, a juniorral ilyet sosem csinált, azt nyugodtan ott lehetett hagyni a polcon.
Hál'istennek teljes az egyetértés, bár szombaton volt egy sértődős nap, ugyanis péntek éjszaka aludtak először egy szobában, Lujzi le sem jött a szekrény tetejéről, másnap messzire került, szóba sem állt velem, egész nap elhúzódva aludt.
Küldtem az emailedre képeket :)

aszoszem 2018.12.08. 22:47:04

Kedves Macskafogó! Nekem egy nagy 3 éves herélt kandúrom van. Tegnap hoztunk egy 3 hós nőstényt. Mai napon többször is fölé ment a kicsinek a nagy. Rámászott megharapta és volt hogy cipelte is. Közben a kicsi nyöszörög, nyávog. Miért csinálja ezt a nagy. Félek egyedül hagyni őket.

Macska_fogó 2018.12.09. 13:27:15

@aszoszem: A macskák territoriálisak, védik a területüket. Zárd külön a cicákat, és fokozatosan szoktasd össze őket. Közös etetéssel és játékkal tudod megkönnyíteni az összeszoktatást. Ezekben a cikkekben találsz segítséget: www.facebook.com/szeretemacicamat/photos/a.218598801538660/2092007840864404/?type=3&theater
süti beállítások módosítása