V. fejezet – Mindenkinek van barátja. Bízhatok benned?
Anyának van egy barátnője, neki is van neve! Katinak szólítja. Minden este látom, itt van Anyánál. Biztosan nagyon jóban vannak, mert nagyon kedves a hangjuk mikor beszélgetnek. Vele még kicsit bizalmatlan vagyok, ő nem simizhet meg még engem, mert azt nem engedem. Írta Véghné Cs. Szilvia.
Anya egyre többet nyitja meg az ajtót nekem, gondolom azért, hogy bemenjek. De én még nem merek, pedig ott bent biztosan sokkal melegebb van.
Egy szép, de azért hideg délutánon Anya megint simizett az erkélyajtóban, és egyszer csak felkapott és beemelt a lakásba. Na, mondanom sem kell, hogy annyira megijedtem, hogy azt sem tudtam merre szaladjak, ezért inkább csak összegömbölyödtem. Jött is a hatalmas szürke cica. Amilyen mulya olyan kíváncsi is… Megszagoltuk egymást, nem bántott. Na, mi jóban leszünk!
Egyszer csak jött Anya barátnője, Kati. Láttam rajta, hogy nagyon örül, hogy bent vagyok a házban. Igazából én is örülök, itt még a föld is meleg! Anya hozott valami ketrec félét, olyan színe volt, mint a fűnek. Egyszer csak beletett és rám csukta az ajtót! Na… hát ezért nem lehet megbízni senkiben! Én kis buta! Pedig Kosztos azt mondta, ők jó emberek! Ezek szerint mégsem. El vagyok szomorodva. Anya miért teszed ezt velem?
Beültünk a fekete valamibe, a hangját már ismerem, mert anya minden este ezzel a valamivel érkezik haza. Ha ő nem fél benne, akkor lehet, nekem sem kellene. Katival mindenfélét összeraktak egy dobozba, szerintem kajcsi is van benne, hiszen ilyen zacsikat látok minden este, és nekem elhihetitek, hogy azokban bizony valami fincsiség van. Összeszedte a játékaimat, amiket tőle kaptam, és a házikómat is.
Elindultunk. Hát mit ne mondjak, nem vagyok boldog ettől. Azt sem tudom hová megyünk, és nem is értem, hiszen olyan jól éreztem magam a családban. Anya és a többiek is nagyon szerettek – legalábbis így éreztem - és Kosztossal is sokat jöttünk mentünk, elvitt vadászni is. Azt hiszem, kétségbe fogok esni…pedig, folyamatosan hallom anya hangját, azt mondja: „Nem lesz semmi baj, kicsi Matykó!”
Megálltunk, figyelni próbáltam, de nem láttam ki egyáltalán. Anya hangját hallom, beszél valakivel. Aztán visszajött és megint elindulunk… most vajon hová megyünk?
Megálltunk. Legnagyobb meglepetésemre ugyanott voltunk ahonnan elindultunk! Ezt most nagyon nem értem! Ehhez engem miért kellett bezárni és miért kellett velük mennem?? Miért nem tudott, mint mindig nélkülem elmenni? Tényleg nem értem, de próbálok nagyon figyelni, hátha idővel megértem.
Bent vagyunk a házban. Screbi, a hatalmas cica figyelmét ismét felkeltettem. De aranyos nagyon, és jóban vagyunk, ezt ki merem jelenteni.
Hallom, ahogy Anya mondja Katinak, hogy „hát még jó hogy nem vette fel a telefont… biztosan nem hagyom kis Matykómat ott, ha nem lenne jó helye, akkor inkább maradjon itt nálunk, majd Apával megbeszélem”.
Ahha! Szóval a nagy férfiembert Apának hívják! Ezt jó lesz megjegyezni.
És különben meg mit akart? Ott akart hagyni valahol?
Matuka legközelebb szerelmi bonyodalomba kerül, és nem örül neki!
