8+1 tanács cicás gazdiknak koronavírus idejére

2020. március 15. 10:54 - Macska_fogó

Sok kérdés merül fel a koronavírus miatt az állataink kapcsán is, ezeket igyekszem most összefoglalni. Veszélyes-e a cicánkra? Elkaphatjuk-e az állatainktól a vírust? Mit tegyen egy felelős gazdi, ha megbetegszik vagy karanténba kerül? Több Facebook-posztban olvastam, hogy van, aki meg akar szabadulni a cicájától/kutyájától, mert fél, hogy elkapja tőle a vírust. A pánik és buta következtetése levonása helyett én inkább a tájékozódást javaslom, ezért született ez a cikk is. 
grey-and-white-tabby-cat-1761400.jpg

Eredetileg nem akartam erről írni, mert ez nem a blog fő profilja, de annyi kérdést tettetek fel a Facebook-csoportban erről, hogy úgy éreztem, muszáj összeszednem a tudnivalókat, hogy tisztán lássatok. A legveszélyesebbnek ugyanis a tájékozatlanságot, vagy a pánikot tartom ebben az esetben. Nem vagyok orvos, ez az én, személyes véleményem, amit a korábbi állatvédői vagy állatgondozói tapasztalataim alapján, és amit a témában olvasottak és hallottak alapján gondolok, de emellett persze állatorvosi véleményt is kikértem.

1. Ne ess pánikba!

A legfontosabb tanácsom ez, hogy maradj higgadt, mert a pánikkal csak rontasz a helyzeten. Ha kétségbe esel, nem tudsz gondolkozni, rossz döntéseket hozol, és magadat és másokat is veszélybe sodorhatsz.  A félelmeden úgy tudsz leginkább felülemelkedni, ha

tájékozódsz, megelőzöl, tervezel és felkészülsz

minden esetre, amire csak lehet. Bízom benne, hogy ebben segítenek a lentiek is.

2. A macskád nem lehet vírushordozó!

brown-tabby-cat-1421082.jpg

A Covid-19, azaz ez a mostani koronavírus csak embereket fertőz meg. A zoozis, vagyis a fajok közt terjedő betegségek nagyon ritkák, és az orvosok jelenleg kizártnak tartják, hogy ez a vírus képes lenne erre - ebben a formájában. Ugyan az a feltételezés, hogy eredetileg egy állatról került át emberre, de ehhez a vírusnak mutálódnia kellett, és a sikeres mutációk nagyon-nagyon ritkák, és különleges körülmények kellenek hozzá - erről később még lesz szó. Tehát a vírus miatt ne zavard el az Afrikából hazatérő gólyát, és a macskától se szabadulj meg, inkább figyelj jobban a higiéniára!

3. Vagyis lehet, de nem úgy! 

A macskád tehát nem hordozhatja a Covid-19-et a szervezetében, ami a koronavírus egyik, kizárólag emberek által terjesztett típusa, viszont van macskabetegséget okozó koronavírus, ami viszont emberre nem terjed át. Ennek több típusa is előfordulhat macskáknál, ezekről most csak röviden fogok beszélni, mintegy bemutatva őket, részleteket a betegségről a szövegben lévő linkeken találsz. 

A FIP is koronavirus

A koronavírus nem egyetlen vírust jelent, hanem a vírusok egy csoportját, amelyek a mikroszkóp alatt "korona" alakúak - kis (nagy?) túlzással. Ezért téves a köznyelvben elterjedt koronavírus elnevezés használata, de a köznyelv már csak ilyen, szereti az egyszerűbb kifejezéseket, a Covid-19, vagy SARS-CoV-2 pedig nem ilyen.

adorable-animal-animal-world-cat-209037.jpg

Ezek közé a koronavírusok közé tartozik az állatmentők és menhelyi dolgozók által jól ismert két (egy?) betegsége, ami cicákat támad meg, és mindkettő egyfajta koronavírus: a FECV (feline enteric coronavirus), és a macskák fertőző hashártyagyulladása (FIP, FIPV - feline infectious peritonitis virus). A második valójában az első mutálódott változata, vagyis a FECV okozza a FIP-et, az FECV hordozó macskákból lehetnek FIP-esek.

close-up-photo-of-tabby-cats-sleeping-2693561.jpg

Az FECV sok esetben nem okoz tüneteket, vagy csak emésztőszervi panaszokat, viszont a gyenge immunrendszerű, túl fiatal, idős vagy már beteg állatokra életveszélyes is lehet, mert bennük átalakulhat FIP betegséggé. Általában olyan helyen fordul elő és terjed könnyen, ahol sok macska van kis helyen, például menhelyeken vagy tenyésztőknél. Fontos, hogy egy FECV vírussal fertőzött (ami egyfajta koronavírus tehát) macska nem tud megfertőzni egy kutyát vagy más állatot, de macskák között nagyon gyorsan terjedhet, nyállal vagy bélsárral.

black-cat-on-sofa-1931370.jpg

A FIP ezzel szemben gyógyíthatatlan betegség, a kialakulása után általában rövid időn, pár napon vagy héten belül meghal a cica. A FIP-nek két fajtája van, nedves és száraz, előbbi a has megnagyobbodása miatt könnyebben észrevehető, utóbbinál ilyen tünet nincs. Oltás ellene nincs, van ugyan már kísérleti ellenanyag, de ennek hatékonysága még nem bizonyított. A betegségről találhatsz részletes leírást itt.

Ez a vírus emberre nem terjed át,

de ha valaki érintkezik egy beteg állattal, akkor a ruháján vagy cipőjén hazaviheti, és úgy megfertőzheti a saját kedvencét! Nagyon fontos, hogy az FECV nem túl ellenálló, a gazdaszervezeten kívül általában 48 órán belül elpusztul, de megfelelő környezetben akár napokon, heteken át is túl tud élni! Viszont a fertőtlenítőszerekkel szemben nagyon érzékeny, ezért fontos az alapos fertőtlenítés minden esetben! Vagyis röviden, a macska koronavírusa nem azonos az emberi, Covid-19 koronavírussal, csupán a felépítése hasonló.

Ne engedd ki a macskád!

Tehát a macskád nem kaphatja el a Covid-19-et, de mégis beviheti neked a házba. Hogyan? A vírus ugyan külső környezeteben nem túl ellenálló, de vizsgálatok kimutatták, hogy fém felületen akár 48 órán vagy hosszabb időn át is túlélhet, és a tudósok szerint ez igaz a macska vagy kutya szőrére is. Vagyis őt ugyan nem betegíti meg, de ha kiengeded, akkor a szőrén beviheti neked. Ezért (is), és a többi veszély miatt is, inkább ne engedd ki a macskád, és ne vidd ki pórázon se sétálni. A fenti videóban találsz sok hasznos dolgot még a koronavírusról.

4. Moss kezet és lábat!

Nagyon fontos, hogy az eddigieknél is jobban figyelj a higiéniára! A Covid-19 úgynevezett burokkal rendelkezik, amit viszont nagyon könnyű tönkretenni, ami által a vírus elveszti a fertőzőképességét is. A sima szappan is elbánik vele.

grey-tabby-cat-on-green-grass-3855431.jpg

Ezért moss kezet, ha hazaérsz, ha pénzt fogsz, és ha a kutyával elmész sétálni, vagy mégis kiengeded a cicád, a fenti figyelmeztetések ellenére, akkor mosd meg a tappancsukat szappanos vízzel, és a bundájukat is töröld át! Az alkoholos fertőtlenítőt is sokan ajánlják, és jó is a vírus ellen, de ezt használva nagyon kell figyelned, hogy ne szárítsd ki az állat mancsát, és ne is nyalja le. Ezért én nem ajánlom, sokkal inkább a szappanos vizet, majd a leöblítést/törlést inkább.

5. Ne adj nyers húst a cicádnak!

adorable-animal-animal-photography-big-eyes-225406.jpg

A Covid-19 elterjedéséhez az egyik elmélet szerint egy kínai húspiac nagyban hozzájárult, ahol olyan körülmények között árultak mindenféle állati húst, hogy egy ÁNTSZ-ellenőr sikítva menekülne onnan. A nyers hús minden esetben sok baktérium forrása lehet akkor is, ha a hentespultban veszed meg, ezért is ajánlják, hogy a boltban vásárolt húst felhasználás előtt mosd le. Igen ám, de a mosás közben egyes baktériumok szétterjedhetnek a konyhában, és onnan fertőzhetnek. Nem állítom, hogy így terjedhet ez a vírus is, mert ezt külön nem vizsgálták, de ha belegondolsz, hogy fémen és szőrön is kibír több napot, a nyers hús miért lenne kivétel? Ezért inkább azt javaslom, hogy ne vigyél haza nyers húst, se a cicádnak, se magadnak, és kerüld a húspiacokat és henteseket is. Ha mindenképpen hússal eteted a cicád, akkor megfelelő hőkezelés után add csak neki oda, és különösen figyelj a higiéniára! A félreértések elkerülése miatt, nem azért, mert a cicád kapná el a Covid-19-et, hanem mert te fertőződnél meg vele a nyers húst fogdosva, vagy más betegséget is elkaphatsz.

6. Vásárolj több hétre macskaeledelt!

close-up-photo-of-brown-and-white-kitten-1870376.jpg

Helyette inkább tárazz be több hétre előre macskaeledelt és almot, készülj fel arra, ha esetleg átmenetileg kifogynak a boltok, vagy a házhozszállítás késik vagy szünetel. Nem pánikszerűen kell mindent felvásárolni, hanem előre fel kell készülni a nehézségekre, hogy viszonylagos nyugodtsággal tudd átvészelni a rosszabb időszakokat. Vagyis kövesd a "jobb félni, mint megijedni" elvet.

7. Szerezz be több gyógyszert, ha szükséges!

orange-kitten-1440403.jpg

Ha a cicádnak gyógyszert kell szednie valami betegség miatt, akkor tárazz be belőle többet, mint a szokásos havi adag, és egyeztess állatorvosoddal, mi a teendő, ha mégis elfogy és nem lehet beszerezni. Illetve kérdezd meg, hogy mit tegyél, ha a kedvenced tünetei esetleg elkezdenek romlani, ne akkor keljen kapkodni. 

8. Szervezd meg, hogy ki vigyáz majd a cicádra!

photo-of-a-tabby-cat-between-people-918441.jpg

Ha te megbetegszel és kórházba vagy karanténba kerülsz, emiatt nem tudsz hazamenni, szervezd meg, hogy kik tudnának elmenni legalább naponta megetetni a cicádat! Szomszéd, közel lakó barát vagy rokon biztosan segít, de jó, ha több embert kérsz meg erre, nem csak egyet, mert velük is bármi történhet! Beszéljetek erről, készüljetek fel, tudjátok, hogy a szomszédban van-e állat, cseréljetek telefonszámot, ha eddig nem tettétek meg. A jó szomszédi viszony most is, mint mindig, nagy segítség lehet!

+1. Ha egy állat egyedül marad a lakásban, kérj segítséget!

Ha pedig tudomásodra jut, hogy egy állat egyedül maradt a lakásban, ne törd be az ajtót, hanem kérj segítséget! A helyi jegyző vagy a rendőrség tud ilyenkor eljárni, általában állatvédők segítségével.

adorable-animal-baby-cat-290164.jpg

Ezek az én tanácsaim, remélem segített kicsit eloszlatni a tévhiteket és megnyugtatni téged is, valamint adott pár tanácsot, mit tegyél, hogy ezt a remélhetőleg rövid időszakot minél könnyebben elviseld te és  kedvenced is.

ÖSSZEFOGLALVA: MACSKÁSKÉNT MIT KELL TUDNOD A KORONAVÍRUSRÓL?

  • A macskád nem hordozza a Covid-19-et így tőle nem kaphatod el!
  • Van külön macska-koronavírus, de az téged nem fertőz!
  • De a kijárós macskád vagy a kutyád behozhatja a talpán/szőrén a Covid-19 vírust!
  • Ezért ne engedd ki a macskád, a kutyád lábát és szőrét pedig a séták után mosd le szappanos vízzel!
  • Ne etesd nyers hússal az állatot, vagy különös gonddal mosd le és hőkezeld!
  • Vásárolj be pár hétre előre eledelből, alomból és ha kell, gyógyszerekből!
  • Szervezd meg, ki vigyáz a cicádra, ha megbetegszel!
  • Segíts az esetlegesen egyedül maradt állatokon!

Ennél többet ezzel a kérdéssel nem szeretnék foglalkozni, lévén a blog a macskák viselkedésével foglalkozik, de fontosnak tartottam ezeket megosztani, talán segít megelőzni a pánikot. Ha pedig kérdésed van cicád viselkedésével kapcsolatban, tedd fel itt a blogban kommentként, vagy írj a Facebook-oldalon üzenetet! De a Facebook-csoportban is kérhetsz segítséget.

Kérlek, ha tetszett a cikk, segített neked egy írásom, vagy én adtam neked tanácsot amivel sikerült jobban megérteni és "megszelídíteni" a cicádat, akkor támogasd a munkámat, legyél Te is rendszeres pártfogója az oldalnak! Kattints ide a részletekért: https://www.patreon.com/szac

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretemacicamat.blog.hu/api/trackback/id/tr8415520572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

M.Eszter 2020.03.15. 20:14:53

Szó!Lehet,hogy ez hülye kérdés,ne haragudj érte,hogy töröljem át szappanos vízzel a bundájukat?Eszter

Macska_fogó 2020.03.15. 20:23:51

@M.Eszter: én úgy csinálom, hogy szappanos szivaccsal letörlöm a kutyák tappancsát, azt vizes törölközővel törlöm le, majd szárazzal. És ezzel törlöm át utána a bundájukat is.