Ezzel a bejegyzéssel egyrészt dicsekedni kívánok, hogy milyen ügyes gyerek vagyok :D, másrészt pedig meg akarom mutatni, hogy a leglehetetlenebb esetekből is milyen könnyű cicát faragni, ha az ember elég kitartó. Jöjjenek tehát azok a cicák, akiket eddig sikeresen szocializáltam.

Itt is leírom, hogy a célom minden esetben az, hogy a cica boldog és magabiztos legyen. Nem pedig az, hogy ölbe bújós, hízelgő macskusz váljon belőle. Jó lenne ezt persze, de a macska egyéniségét is figyelembe kell venni: ahogy köztünk, emberek között is vannak tartózkodóbbak, így a cicák között is.

Mottó: Senki sem ért a macskákhoz, én sem, Én csak figyelek rájuk.

Félix

Vele kezdődött tulajdonképpen a "pályafutásom", ő volt az első antiszociális cica, akit hazahoztam 2012 elején. Félix, menhelyi nevén Cián 2010 februárjában került be a Noé Állatotthonba fiatalon, még egy éves sem volt. Korábban a ferihegyi Malév uszodánál kóborolt társával, Arzénnal. Arzén viszonylag hamar kinyílt, és gazdira talált, Félix azonban nem volt ilyen barátkozós. Nem nagyon volt szem előtt, inkább elbújt, az etetéseknél is csak egy pillanatra lehetett látni. Így telt el két év. Bizony, két évet töltött a menhelyen úgy, hogy senki észre sem vette. Hogyan is vette volna észre, hiszen ha meglátott bárkit, főleg egy idegent, aki netán macskát jött örökbe fogadni, spurizott egy jó kis búvóhelyre! Na, hát így az egész életét leélhette volna az állatotthonban. Ráadásul kölyökkorát úgy élte meg, hogy nem volt emberek között, nem volt igazi gazdija. Márpedig a macskáknál fél éves korig alakulnak ki a szociális hajlamok, és hát Ciánnál ilyenek egyáltalán nem alakultak ki.

Miután hozzám került, nagyjából 2 hónap kellett ahhoz, hogy jól érezze magát az új környezetben, és 1 év kellett az első simogatásig! Sosem lett "ölbecica", de mindig elől volt, szeretett az ember mellett lenni, ami nagy haladás nála. Ráadásul ezután nem sokkal eljött érte az álomgazdi is, akivel azóta is nagyon jól érzik magukat. Félix sikertörténete inspirált arra, hogy elindítsam a blogot, ezzel segítve más macskatulajdonosoknak vagy ideiglenes befogadóknak.

Félix teljes történetét itt olvashatod le.

Lucifer

Lucifer egy 7 éves, félős kandúr cica volt, amikor hazahoztam 2013. szeptemberében. A Noé Állatotthon mentette, de a menhelyi körülmények között nem tudták rehabilitálni. Egy kazánházban élt és az ott dolgozók gondozták, etették. Megszűnt ez a részleg és a cica tovább nem maradhatott ott. Egyik füle régebben megsérült és leszakadt.

Vele sokkal gyorsabban haladtam, ez köszönhető valószínűleg annak, hogy a kazánház dolgozói etették. Két hónap sem kellett hozzá, és kedves, bújós, dorombolós cica lett! A gazdisodáshoz még így is idő kellett, 1 évet élt nálam addig, de most már boldog gazdis cicaként éli életét!

Tomi bácsi

Kedves Tomi bácsi, aki öregen, nagyjából 13 évesen került hozzám. A gazdája elhunyt, ő pedig menhelyre került, valószínűleg nem értette, mi történt vele. Viselkedési problémái a szó szoros értelmében nem voltak, mert egy nagyon kedves, okos és hízelgős cica volt, de mégis kap itt helyet. Az első ideiglenesénél ugyanis összepisilte a egész lakást, ezért visszakerült a menhelyre. Onnan hoztam én el, megkockáztatva, hogy nálam sem lesz problémamentes a dolog. De nála is alkalmaztam a blogon leírt összeszoktatási módszerem, és így az elejétől fogva szobatiszta volt, egyszer sem volt ebből probléma!

Legnagyobb örömömre Tomi bácsi is végül gazdis lett, de sajnos már nincs köztünk. Igazi egyéniség volt az öreg, a gazdiknak és nekem is nagyon hiányzik. Egyébként ő van a blog háttárképén is. Nyugodj békében, Tomi bácsi!

Lutri

Lutri nagyon fiatal, talán 2 éves nőstény cica volt, amikor hozzám költözött 2014. januárjában. Addig nem volt túl szerencsés élete. Valószínűleg gázolás áldozata volt, és kölyökkorában utcán élt. Ezért nem lett túl szociális, inkább mindentől félt.

A többi macskával és kutyával nagyon hamar megtalálta a hangot, de hozzám és az emberekhez idő kellett. Nagyjából egy év után mertem kijelenteni, hogy gazdikereső lett, ugyanis akkora lett magabiztos cica, aki láthatóan jól érzi magát. Félix cicához hasonlóan ő sem lett bújós cica, nem szereti, ha hozzáérnek, viszont szeret az ember közelében lenni, az állatokkal pedig nagyon jól kijön. Ö még mindig várja a gazdi jelentkezését. Lutri fejlődését a blogban és a Facebook-albumában is megnézheted.

Kemeny

Az eddig szocializációim közül Kemire vagyok a legbüszkébb. Kemire nagyon büszke vagyok, és arra, amit nála elértem! Egy házaspárnál élt 7 évet él ez a nőstény cica, Kemeny (ejtsd: kemeni). Őket imádta, velük aludt, de idegenekkel szemben bizalmatlan, elmondásuk szerint meg is támadott embereket. 2014. novemberében kérték a segítségemet, és hozzám került. Az elején engem is megtámadott, láthatóan az egész világot utálta: az embereket, a többi macskát és állatot. Majd fokozatosan összebarátkoztunk, elkezdett bízni bennem, ami mostanra odáig fajult, hogy sokszor kutyaként követ a lakásban. Ráadásul ölbe bújós, ágyban velem alvós, bújós cica lett a korábban kemény kiscsajból! Más cicákkal azért vannak fenntartásai, ezért egyke cicaként keresi a gazdiját.

Kemi változását is láthatod a blogon és a Facebook-albumában is.

Remélem, ezek a példák titeket is arra ösztönöznek, hogy foglalkozzatok az állataitokkal. Mert csak ennyit kell tennetek. És ha azt gondolod, hogy nekem könnyű, mert én értek a macskákhoz, akkor elárulok valamit: nem értek a macskákhoz. Senki sem ért hozzájuk. Én csak figyelek rájuk. Figyelj te is!