Vadmacskából szobacica? - 2. rész

2016. május 02. 21:28 - Macska_fogó

Barna történetét még a költözésem előtt kezdtem el bemutatni (az első részt itt olvashatod el), most pedig némi kihagyás után folytatom :) Barnáék története azért fontos, mert semmi olyat nem tettek, amit bárki ne tudott volna, de azt megtették, mind. A legfontosabb dolog egy problémás cica kezelésében a türelem, amiben jeleskednek Cicabigél gazdijai.


c1_1.jpg

A macsek úgy gondolta, hogy belepisilne az ágyunkba inkább, és nem nagyon tudjuk mire vélni (úgy, hogy a barátnőm a másik szobában volt, rálátott az ágyra is). Barátnőm ugyan megzavarta véletlen előtte az almozásban, de ilyen már volt máskor is; ilyenkor elszalad, majd ha hagyjuk békén, akkor folytatja 1-2 perc múlva). Amúgy közeledik hozzánk alig észrevehetően, már simán elvan a szobában miközben mi is ott vagyunk, egészen addig amíg egyikünk fel nem kel, mert ilyenkor kiszalad a konyhába (és ha oda megyünk, akkor megy a rejtekhelyére tovább).
Szóval ma reggel korán jöttem dolgozni (fél 6 körül); már gyanús volt, hogy mikor kimentem a konyhába eléggé fújt rám, amikor ránéztem és beszéltem hozzá, akkor is csak fújkált a rejtekhelye bejáratából. Gondoltam valaki rosszul aludt, hagytam ennyiben. Enni reggel 7 után szokott kapni, ilyen korán még nem, most sem kapott. És fújni csak akkor szokott, amikor kajáját melegítem pl., és mocorgok, mert jönne oda, de "nem mer"; vagy a kajálás közben felkelek, és ezzel megijesztem. Ez lehet összefüggésben a pisiléssel? 
Vagy már simán lehet, hogy máskor is csinálta, csak nem vettük észre? Most barátnőm kizárta az előtér-konyha részbe mikor jött el, ahová éjszakára is zárva van. Éjjelre azért zárjuk ki, mert nagyon hangosan játszik és nem tudunk tőle aludni, de most meg már akkor nem lehet otthon hagyni se a nyitott ajtókkal, mert belepisil az ágyba/akárhova? Amúgy erős felbátorodást lehet észrevenni nála, tegnap egy a konyhaasztalon kint felejtett tonhalas sütit evett ki miután széttépte a zacsit amiben volt (miközben otthon voltam a szobában), ilyen még nem történt előtte. Elég tanácstalan vagyok, mert úgy érzem hogy elég akaratos macskává kezd válni, és azt meg nyilván nem fogom hagyni, hogy belepisiljen az ágyba minden nap. De nevelni meg nem is tudom hogy lehetne elkezdeni, mert még egy normális lelkivilágú macskát sem nagyon lehet, ezt meg pláne. Elvadítani nem szeretném, mert pont az ellenkezője lenne a cél, de nem tudom mennyire lesz partner ebben a cica.

Közben végigolvastam amit te írtál a blogba a pisilésről, ha hazamegyek kipucolom az almot, mert elég büdös már, lehet azzal lesz a gond. Egyelőre jobb ötletem nincs. Talán a reggeli fújás is emiatt lehetett (?), úgy legalább összeállna a kép. 

Az téves sztereotípia, hogy a macskát nem lehet nevelni
Először is felejtsd el azt a téves sztereotípiát, hogy a macskákat nem lehet nevelni. Magam is több példával tudom igazolni ennek ellenkezőjét. Persze máshogyan kell, mint egy kutyát vagy gyereket.
Figyelned kell a macskára, hogy rájöhess, mit miért csinál. Az ágyba pisilés mindig azt jelenti, hogy nem érzi magát biztonságban a területén. Ez amiatt is lehet, hogy sokszor kizárjátok. Egy macska territoriális állat, és az egész lakást akarja uralni. Ha lekorlátozod a területet, akkor lehet az eredménye az, hogy megjelöli a pisijével. Az is okozhatja, ha megzavarjátok kaja közben, de ehhez szintén az kell, hogy ne érezze magát biztonságban. És ameddig ez nincs meg, ne változtass az etetés idején, mert az állandóság biztonságot ad neki, de egy ilyen változás megzavarhatja. A barátnőd hogy jön ki vele? A tonhalas szendvicset meg ne hagyd kint a konyhaasztalon :)
Alapvetően továbbra is a biztonságérzetét kell növelned. Ezt rendszerrel, állandósággal és türelemmel tudod elérni. És azzal, hogy figyelsz arra, hogyan reagál, mikor és mitől érzi magát jobban, és mitől lesz ideges. 
A kizárást felejtsétek el, inkább tegyetek be több almot vagy tisztítsátok sűrűbben, és csináljátok meg a fenti dolgokat. És pozitívan álljatok hozzá, arra koncentráljatok, hogy miért lesz belőle boldog cica, amelyiket szeretnétek, mert ez csak rajtatok múlik, nem a cicán. És a legfontosabb: ne ess pánikba! :)

  

.  

Szerintetek Barnáék kitartása meghozza a várt eredményt, és barátságos cica lesz a kis tolvajból? A következő részből kiderül, és ígérem, az hamarabb kerül ki ;)

Ha tetszett ez az írásom, kérlek oszd meg, és lájkold a Facebook-oldalam, illetve jelentkezz a blog Facebook-csoportjába, ahol hasznos tippeket kaphatsz sok macskás témában!

Valamint kérlek, ha tetszett a cikk, segített neked egy írásom, vagy én adtam neked tanácsot, amivel sikerült jobban megérteni és "megszelídíteni" a cicádat, akkor támogasd a munkámat, legyél Te is rendszeres pártfogója az oldalnak! Kattints ide a részletekért: https://www.patreon.com/szac

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretemacicamat.blog.hu/api/trackback/id/tr428423018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása