Gyerek vs. macska – avagy megférnek-e egymás mellett?

2016. május 04. 08:52 - Macska_fogó

"Gyerekvállalás miatt 3 éves cicánknak keresünk SOS új gazdát!" - olvasni egyre több helyen. Na de miért kell félteni a gyereket a cicától? Megeszi? Elveszi a játékát? Elárulom: nem kell félteni. Mint oly sok esetben, a hiba nem a macskában, hanem bennünk, emberben van. Összefoglalom most, állatorvos és gyakorló cicás anyukák segítségével, miért is van helye a cicának a gyerekes családban.

fokep.jpg

A rettegett Toxoizé

A „toxoplazmózis” (toxoplasmosis) egy parazita-fertőzés, amit az un. „Toxoplasma gondii” nevű parazita okoz. Az élősködő a melegvérű állatokat fertőzi, többek között az embert. A betegség végső gazdája a macska, illetve macskafélék; a közti gazda pedig az ember, egyéb emlősállatok, illetve a madarak.

Hogy kaphatod el?

Mosatlan gyümölccsel, nyers hússal, vagy kertészkedés közben, ha utána nem mosol kezet. Vagy a macskád kakiját piszkálva. De ez a legkevésbé valószínű.

Majdnem mindenki fertőzött

Igen, valószínűleg te is. De ez alapvetően jó, mert ilyenkor immunissá válsz a kórokozóval szemben. Ha gyereket vársz, érdemes tesztet végeztetned, hogy túlestél-e már rajta, mert ha igen, akkor nem is kell tovább olvasnod. Ugyanezt a tesztet a macskádon is el lehet végeztetni. Vigyáznod csak akkor kell, ha nem voltál még fertőzött. Hogy ki és mikor fertőződik meg vele, azt nem tudni, az sem jelent semmit, ha évek óta macskát tartasz.

Képek forrása: manicmotherphotography.com

Milyen tünetekkel is jár? Kikre veszélyes?

Gyakorlatilag semmi veszélyessel. Akikre mégis veszélyes lehet, azok a legyengült immunrendszerű emberek, a gyerekek és a kismamák magzatai. A magzat rendellenes fejlődését is okozhatja. De csak kizárólag a Toxoplasma negatív kismamáknál, akik az alapvető higiéniai szabályokat sem tartják be!

Cica esetén 2 hét

Ha te kismamaként Toxoplasma negatív vagy, a cicádtól csak akkor kaphatod el, ha éppen az ürülékével üríti a vírust, aminek időtartama 2 hét. Igen, mindössze 2 hét. Tehát sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy mosatlan gyümölccsel juttatod be a szervezetedbe, mint a macskán keresztül. 

Miket tarts be?

Ha Toxoplasma negatív vagy, akkor az alapvető higiéniai szabályokat kell betartanod. De azokat amúgy is érdemes, még ha nincs gyereked, akkor is. Egy remek videó is készült erről, érdemes megnézni, mert még vicces is.

  • Mindig alaposan mosd meg a gyümölcsöket, zöldségeket!
  • Ha virágfölddel érintkezel, azt kesztyűben tedd, és utána moss kezet!
  • A cicaalmot ne te takarítsd, kérd meg a párodat!
  • Csak jól átsütött húst, halat fogyassz (pl. a sushi tilos)!
  • A cicát ne puszilgasd, ne aludj vele egy ágyban!

Egy cicás anyuka véleménye

Az alábbiakat egy cicagazdi és anyuka osztotta meg velem és így veletek.

Mikor teherbe estem, visszagondoltam azokra a sokszor szép, sokszor szomorú, de mindenképpen szeretetteljes emlékekre, amiket a szüleimnél a cicáink adtak, és nem akartam, hogy a kisfiam mindezt ne élje át.

Örökbefogadás előtt kikértem az orvosom tanácsát, aki minden további nélkül beleegyezett. Természetesen a fent említett óvintézkedéseket a lelkemre kötötte. Rövidesen örökbe is fogadtam Kását, a pindurka fekete cicust. 

Ez 4,5 hónappal szülés előtt volt, ami elég idő arra, hogy megszokjon minket, a lakást, megkapja a szükséges oltásokat, féreghajtót, és ivartalanítani tudjuk. Mi mindezeket a lépéseket megtettük, így vártuk a babát. A terhesség utolsó hónapjait sokan megszenvedik, ez alól én sem voltam kivétel. Az óriásgyerkőc a vége felé már nagyon rugdosott, ami fájt. Ilyenkor Kása mindig a hasam mellé feküdt, és a dorombolásával nyugtatta a babát. Nagyon-nagyon megható, és nem utolsó sorban hatásos is volt.

Bántotta valaha a cica a gyereket?

Kása nagyon vigyázva közelíti meg a kicsit, megszaglássza, majd továbbáll. Lehet, hogy „csak egy állat”, viszont azt érzi, hogy ez egy kisember. Nemhogy nem bántja, de még távol is tartja magát tőle.

És mi a helyzet a macskaszőr-allergiával?

Egy másik – számomra teljesen felfoghatatlan – feltételezés, hogy a macskaszőr allergiát okoz. Ez így a legkevésbé sem igaz. Én is, párom is állatok közt nőttünk fel, soha egyikünknek sem volt semmi baja. Éppen hogy az ellenkezője, ha túlságosan óvjuk magunkat minden külső hatástól, testünk nem tanul meg védekezni. Az allergiát mi magunk, vagyis az ember okozza önmagának. A természet kivétel nélkül csodákat alkotott minden élőlény tekintetében. Ezt a csodát sajnos sokszor mi magunk rontjuk el. Az allergia egy tünet. Annak jelzése, hogy a szervezet teli van méreggel, így mára természetes dolgokat is „támadásnak” ítéli meg, és védekezik ellenük.

Szerintem nem az a megoldás, hogy kiirtunk magunk mellől mindent, amire allergiásak lehetünk, hanem hogy a probléma okát szüntetjük meg: egészséges táplálkozással, mozgással, méregtelenítéssel.

A cicamentő anyuka terhessége

Másik gyakorló anyukánk Dóri, aki ideiglenes befogadó az Állatmentő Sereg cicás osztagában. Ő így élte meg a gyerek jövetelét cicák mellé.

A terhességed alatt mit tanácsolt az orvosod?

Szóval terhességnél ugye ahogy kiderült hogy van macska, néztek toxoplazmát. Nekem negatív lett, szerencsére háziorvosom automatikusan írta 2-3 havonta hogy ellenőrizzük, és így ingyen volt abban a rendelőben pont (nem mindenhol az). Terhesség alatt amúgy is tiltólistára kerül sok minden, ez annyival bővült, hogy csak mosott zöldséget/gyümölcsöt ehettem, ami sokaknak nem probléma, nekem aki lelegeli az erdőt futás közben kicsit kellemetlen volt. De végig negatív maradt, szóval kipipálva. Macskától ugye szinte lehetetlen valójában elkapni, úgyhogy simán az almot is én pucoltam a továbbiakban is.

Hogyan fogadták a cicáid a kis jövevényt és a megváltozott helyzetet?

A macskák változóan reagálták le a terhességet, volt amelyik elkezdett hisztis és féltékeny lenni, volt amelyik dorombolt a hasamnak... Nekem szerencsém volt, mert végig aktív tudtam maradni, és így utána is gyorsan visszarázódtam. Szóval ellátni el tudtam őket. Azt azért meg kellett szokniuk, hogy kevesebb a foglalkozás velük, főleg az elején, és hogy van valami ordító kis "izé" (a gyerek ugye), akihez még bújni se lehet, majd később ez az ordító kis "izé" elkezd közlekedni és megtépni őket :) De a legtöbb állat bele szokik hamar szerintem.

Mennyi új higiénia szabályt vezettél be? Pl. kesztyűben tisztítottad-e az almot? Megmostad-e a kezed, ha megsimogattad a macskát? Beengedted-e az ágyadba továbbra is?

Az alom nekem előtte is olyan volt, hogy utána fertőtlenítős szappan, ez ugye megmaradt, mindig úgy intéztem, hogy almozás közben a gyerekhez tuti ne kelljen nyúlni. A gumikesztyűt utálom így az kimaradt.
Szerintem lehetetlen megoldani hogy minden macskázás után kézmosás, nem életszerű, nem is próbálkoztam ilyennel. Arra figyeltem, hogy amíg kicsi a gyerek, addig lehetőleg kevés macskaszőrt egyen, onnantól hogy elkezd kúszni/mászni úgyis mindent feleszik a földről....
Ami még változott, hogy a napi rutin része hogy minden reggel felmosok, mert azért 3 macska mellett az kell.

Az ágyból kiszoktattam őket még a terhesség alatt, mert együtt alszok a picivel és nem akartam, hogy a macskaszőrben aludjon. Azért így is volt hogy rajtakaptam a macskákat hogy felóvakodnak, de soha nem a gyerek közelébe.

Az erős tiltások között van a gyereknél, hogy az alomhoz semmikor nem nyúlhat, ha épp tisztán töltöm fel, vagy a zárt alom ajtójához próbál ahhoz sem. Ugyanígy a macskák kajás része tabu, a közelébe se mehet. Egyszerűbb, mint hogy odamehet, csak mihez ne nyúljon.

Mikor megszületett a kicsi, hogyan reagáltak? Féltél-e, hogy esetleg bántani fogják? 

Bántástól nem, mikor elkezdett haverkodni akkor elkezdtem jobban figyelni a köröm vágásra. A gyerek is, meg az állatok is hallgatják, hogy finoman a másikkal.
 
Volt 1-2 karmolás, de az mind véletlen volt, mert nem vágtam időben körmöt és behúzott körömmel is beakadt a kölyök bőrébe, mikor jelezte a macska hogy sok neki már, vagy amikor játszottak. Mert nem tudatosan, de hamar elkezdődött az is.

Mit tettél, hogy elfogadják a gyereket?

Az elfogadással nem foglalkoztam különösebben, mivel nem volt semmi extra reakció, plusz én vagyok itthon a főnök.

Milyen biztonsági intézkedéseket hoztál?

A biztonság se volt különösebben extra, mivel nem hagyom úgyse tartósan egyedül a gyereket, ha véletlen úgy alszik akkor is ránéz az ember, plusz regisztrálja hogy melyik állat merre jár. Mondjuk azt nem tartom problémának, ha a gyerek is tudja hogy veszélyes az állat, ha nem vigyáz.

Hogy jönnek ki most egymással? Van-e látványos szeretés mondjuk?

Roli (a gyerek) egyelőre a nyúzós korszakban van, a simit még csak próbálja, inkább csapkodás, de a macskafarok ugye könnyen megfogható.... A macskák hamar megtanulták, hogy inkább arrébb megy, ha valami nem tetszik, Rodannal (egyik cica) meg játszanak sokszor, mert Roli pl. fogja/húzza a mobiltöltőt, Rodan meg vadássza a végét.

Ezek után ki gondolja még azt, hogy a gyerek és a macska nem fér meg egymás mellett? :)

Ha tetszett ez az írásom, kérlek oszd meg, és lájkold a Facebook-oldalam, illetve jelentkezz a blog Facebook-csoportjába, ahol hasznos tippeket kaphatsz sok macskás témában!

Valamint kérlek, ha tetszett a cikk, segített neked egy írásom, vagy én adtam neked tanácsot, amivel sikerült jobban megérteni és "megszelídíteni" a cicádat, akkor támogasd a munkámat, legyél Te is rendszeres pártfogója az oldalnak! Kattints ide a részletekért: https://www.patreon.com/szac

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretemacicamat.blog.hu/api/trackback/id/tr507461812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.05.04. 23:00:43

Macska? Nem, soha.

SarahConnor 2016.05.04. 23:10:56

Azok riogatnak ezekkel, akik félnek mindentől, vagy aggodalmat akarnak kelteni. A macska egy rizikófaktor, igen, ahogyan a gyümölcs, a hús, az autóvezetés, a testápolószerek, amiket használunk, a kontaktlencse, a bicikli, a gáztűzhely, a vécéülőke, a tömegközlekedés, a magassarkú, a hegymászás... ennyi erővel ne is menjünk utcára, emberek közé, sőt, éljünk gumiszobában. Egy állat annyival, de annyival többet jelent, mint egy lehetséges fertőzésforrás. Nyilván az ember ne hívja ki maga ellen a sorsot, ne tapicskoljon cicakakiban, ne tegye a kezét a tűzbe és ne feküdjön a busz alá, de van ennek így értelme? Az élet bármely szakában kaphatsz fertőzéseket, megégetheted magad, vagy félremehet a bokád, de ez nem tart vissza attól, hogy főzz, emberekkel találkozz, vagy magassarkút hordj, példának okáért. Miért pont az állatokat látják eldobhatónak, félreállíthatónak ebből a szempontból? Sosem értettem. Egy jól karban tartott, egészséges állat statisztikailag kisebb kockázat, mint reggel dolgozni indulni, mégis tele van minden a kisgyerek érkezése miatt új gazdit kereső kis árvákkal. Megszámlálhatatlanul sokan nőttünk fel állatok közt toxoplazmózis és egyebek nélkül. Én két macskával és két kutyával kezdtem az életet. Pár bolhán kívül soha semmit nem kaptam el tőlük, de tanultam szeretetet, türelmet, megértést. Jó üzlet volt.

Első mohikán 2016.05.05. 01:47:07

@Lenina Huxley: Na, ez végre egy mindent megmagyarázó, tartalmas hozzászólás volt. Kár, hogy sokan nem ismerik fel azt a végkövetkeztetést, amit írtál. Örülök, hogy olvastalak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.05.05. 05:15:47

Én 3 macskával és 6 kutyával élek együtt. Egy kutya velem alszik. Időnként macskára is ébredek. Viszont nem emlékszem arra mikor voltam utoljára beteg. Hányás, hasmenés, allergia, láz számomra ismeretlen fogalmak.
És imádom őket. Imádom a dorombolást, a selymes vizslafüleket, stb...
Aki nem tart állatot, az nem tudja mennyi élményt hagy ki az életéből.

bontottcsirke 2016.05.05. 06:39:31

Ellenőrzött körülmények között normális állattal együtt lehet élni. Utána legalább a gyerek megtanulja szeretni és tisztelni az élővilágot.

KaPé 2016.05.05. 07:04:46

Nálunk elfér kutya, macska, gyerek. Kutya, macska a kertben, gyerek a házban. Mert ez a normális.

Lángharcos 2016.05.05. 08:58:41

"ha éppen az ürülékével üríti a vírust" - nem vírus, egysejtű.

Aranyi Gábor 2016.05.05. 11:42:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Amíg a gyerek kicsi volt (6 éves), a pitbull vele aludt, a cirmos velünk... Egyszer tűz volt az emeletünkön, a kutyu ébresztette a (már nagyobb) fiút, az pedig bennünket. Jópár évvel később szerencsém volt vizslát nevelni neki - amellé egy brit grafitszürke "félvért" fogadtunk be, sajnos, akut leukémiás volt... Igazán nyugodtan aludni úgy ltudok, ha cica dorombol a fülembe és/vagy pitbull/vizsla nyakához érhet a kezem. Azok a reggeli, finom arcérintgetős ébresztések 1-2 perccel a beállított telefon előtt... Sem nekem, sem testvéreimnek, sem gyerekeinknek soha semmi bajuk nem volt kutyával-cicával, sem pszichés, sem egyéb eü. ,,, Már értem, miért az a legszegényebb, akinek "se kutyája, se macskája"... (A pit meg a cirmos kertes házban is benn volt velünk... A cica persze eljárt vadászni, nappal..., de a pit őrkutya, ugyanolyan bújós, mint a vizsi... Mobil szeretet-konverterek...)

Macska_fogó 2016.05.05. 20:39:04

Tudtam, hogy ez a téma sokakat érdekel, de nem arra számítottam, hogy szinte csak pozitív kommenteket fogok látni :) Nagyon örülök, hogy ilyen sokan gondoljuk a gyerek és a cica témát hasonlóan :) Köszönöm!

dzsaszper 2016.05.06. 15:48:56

Egész más miatt hallottam, hogy a macska veszélyes lehet, kifejezetten újszülöttekre, csecsemőkre.

Az alapprobléma: a csecsemők légzőizmai még nem elég erősej ahhoz, hogy meg tudják emelni a mellkast akkor is, ha ráfekszik a macska -- a macskák pedig szeretnek melegbe feküdni.

Folyamatos fegyelemmel a dolog persze megelőzhető.
Ébren lévő csecsemőt amúgy sem hagyunk egyedül, alvás időre pedig következetesen ki kell csukni a macskát a szobából. Nagy fegyelemre van szükség, nehogy egy amúgy apró figyelmetlenség nehogy tragédiát okozhasson.

Macska_fogó 2016.05.06. 20:13:31

@dzsaszper: Ez egy urban legend. De ha tudsz egy ilyen, konkrét esetet mondani, kérlek szólj :) Balesetek persze lehetnek, de a macska nem ostoba állat, és ahogy írod te is, kis figyelemmel azok is elkerülhetőek,

Viktória Lizer 2016.11.03. 10:35:01

Én most várom az első kisbabám és nem estem át a Toxoplasma víruson, (10 évig volt macskánk utána nagyobb szünettel jött kettő cica) mindent ugyanúgy csinálok mint azelőtt, almot ha ürítem utána kezet mosok és két helyen is mosogatok, alomtisztításnál gumikesztyűt húzok. A cicákat ugyanúgy szeretgetem sőt puszilgatom. Szerintem alapvetően tisztának kell lenni, tisztán tartani a macskákat, lakást és akkor minden rendben lesz :) Az összeszoktatástól félek kicsit de majd kialakul úgy is, ha bármi felmerül tőletek kérek majd tanácsot :)

Macska_fogó 2016.11.10. 21:38:09

@Viktória Lizer: Ha továbbra is ilyen jól csinálsz mindent, szerintem az összeszoktatással sem lesz gond :) Jó egészséget kívánok neked és majd a babának is!

Viktória Lizer 2018.01.29. 12:47:09

Kedves macskafogó! Most jön a beszámolóm :)
Áprilisban született meg a kislányunk eléggé aggódtam, hogy hogy fognak a macskák viselkedni milyen lesz a kapcsolatuk, de úgy néz ki eddig minden rendben. 4 napot töltöttünk a kórházban, addig a férjem minden nap mikor hazament a gyerek levetett ruháit szaglásztatta velük.
Mikor hazajöttünk Kyra aki csak engem fogad el, amikor meghallotta a hangomat szinte el sem akarta hinni, hogy én vagyok, itt vagyok, hazajöttem úgy rohant hozzám (a macskák is gazdafüggők:) utána napokig le nem lehetett vakarni rólam.
Na aztán jött a nagy bemutatkozás még a bébihordozóban volt a baba leraktuk és úgy szaglászhatták ismerkedhettek. Az első nagyobb sírásnál, menekült ki a szobából mindkét macska, nem nagyon foglalkoztak vele igazából néha odajöttek megszaglászni, szerencsére semmi féltékenység nem volt a részükről.
Telt az idő, mostanában kezdett el kúszni a baba, a cicákat szívesen megtépné, na de ők ezt nem hagyják általában megvárják míg odakúszik hozzájuk és abba a pillanatba el is mennek előle :D érdekes módon a fiú cicától Riddicktől jobban féltettem, mert annak idején engem csak úgy véresre harapott …, de pont, hogy az ellenkezője történik a lány cica Kyra volt hogy odacsapott a kezére mikor a gyerek hozzáért, de azóta rájött jobb elmenni. Riddicknél meg odamegy néha volt hogy jól belé is markolt úgy hogy tiszta szőr lett a keze, de ő inkább csak arrébb ment épphogy, egy kicsit.
Nyilván az ilyen dolgokra egy kisgyereknél, két macskánál figyelni kell, arról nem is beszélve hogy mi panelban lakunk csak benti cicák így minden reggel azzal indítok hogy porszívózás felmosás! Ez nagyon fontos a baba miatt kúszik mászik, szájába vesz még mindent, úgyhogy nagy nagy felelősség két macska egy gyerek, igen többletmunkával is jár, de semmi pénzért nem mondanék le róluk egyik macsekról se hiába undok épp az egyik, vagy felkelt hajnalban. De ha másmilyen problémák lennének gyerek-cicákkal akkor is azon dolgoznék hogy megoldjam, mert megválni „kidobni” nem fogom, mert szeretem a cicáimat :)

Macska_fogó 2018.01.29. 17:52:19

@Viktória Lizer: Hú de jó, hogy ezt leírtad! Nagyon jól csináltátok, és örülök, hogy minden rendben van. Köszönöm és gratulálok! :)
süti beállítások módosítása