Az utóbbi napokban többször jött velem szemben, szinte minden hírportálról egy macska, aki megtámadta a gazdáját, és a gazdi kétségbeesetten kért segítséget előbb a rendőrségtől, majd az állatvédőktől. Nagyon sokat gondolkoztam arról, hogy írjak-e egyáltalán erről, de annyian foglalkoztok vele, és annyi álhír és előítélet hangzik el emiatt, hogy úgy döntöttem, beszélek róla. Miért támadja meg egy ártatlan kiscica tehát a gazdáját?
Röviden leírom, mi kering a sajtóban, hogy aki esetleg mégsem találkozott vele, képben legyen. Egy gazdis cica a lakásban, látszólag minden ok nélkül megtámadta a gazdáját, a kezén és lábán is véresre karmolta. A gazdi nagyon megijedt, annyira, hogy a cicát bezárta egy szobába, és az ajtót is leragasztotta, nehogy ki tudjon jutni a cica. Majd a 112-öt hívta, ahol sajnos több ügyintéző is elküldte, miszerint ebben nem tudnak neki segíteni (pedig tudtak volna), végül a Speciális Állatmentő Egység ment ki, és fogta meg a cicát. Állatorvos is kiment velük, addigra a cica megnyugodott, kézzel meg tudták fogni és elvitték. A cica valószínűleg nem kerül már vissza a gazdihoz. Az ő posztjukban elolvashatod, mit tapasztaltak.
LEGYÉL PÁRTFOGÓ! Kérlek, hogy támogasd a blogot, akár csak egy kávé árával, hogy továbbra is minőségi tartalmat tudjak nektek adni, és még több cicának és gazdinak segíteni! Támogatni Patreonon keresztül tudsz, kattints a linkre! Ha tudni szeretnéd, mit kapsz a támogatásért, vagy segítségre van szükséged a regisztrációhoz, a fenti linkeken azt is megtalálod. Köszönöm! |
Pokoli macska vagy rossz gazda?
Ezek után ezt persze sok híroldal átvette, írtak belőle cikkeket, és sok komment is született hozzájuk. A kommentelők egyik oldala azt mondta, hogy ő az ilyen macskát kivágta volna a tizedik emeltről, a másik oldal a gazdit hibáztatta, mert biztos volt oka a támadásnak, és ez az ő hibája. Tulajdonképpen ezek miatt a vélemények miatt írom a cikket, és azért, mert attól tartok, hogy egy ilyen médiahadjárat miatt majd a cicákról ismét megerősödik egy téves sztereotípia, miszerint nemcsak önzőek és megbízhatatlanok, hanem még meg is támadják a gazdit, tehát pokolra velük. A történet viszont korántsem ilyen egyszerű. Hogy ki a hibás, azt ezekből a cikkekből senki, még egy macska viselkedési-szakértő sem tudja megmondani, ezért nem is találgatok. Inkább elmondom erről a véleményem, és leírom azt, miért támadhat meg minket egy macska, és mit tehetünk ilyenkor. Nálam, mint minden macskamentőnél volt már agresszív, támadó macska, a blogban is szerepelt ilyen cica. Kemivel így kezdődött a viszonyunk, de ő azóta kedves és magabiztos cica lett (érdemes megnézni az első videót).
Ne ítélkezzünk, ha nem tudjuk a részleteket
De előtte fontosnak tartom azt tisztába tenni, hogy ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket egy rövid bulvárcikkből, nem tudjuk ugyanis a részleteket. Például volt-e a cicának valamilyen betegsége? Mióta élt a gazdival és milyen volt a viszonyuk? Mennyire volt magabiztos a cica? Egyáltalán, mi történt, mi váltotta ki a támadást? Volt-e bármi előjele, vagy hirtelen történt? Mennyi idős volt a cica, volt-e bármilyen változás a környezetében a közelmúltban? Egyáltalán semmit sem tudunk, tehát a legokosabb, ha nem okoskodunk. Nézzük inkább meg, miért történhet meg ilyen akár velünk is, és mit tehetünk ellene?
Miért támadhat meg egy macska?
A cicákról sokan gondolják azt, hogy kedvesek, bújósak, dorombolnak, és szeretik, ha simogatják őket. Ami sokszor így is van, de ők ugyanakkor vadászok és zsákmányállatok is egyben, tehát támadni és védekezni is tudnak és kell is nekik. Ezért rendelkeznek ezekhez szükséges ösztönökkel, karmokkal és fogakkal, és ha kell, be is vetik őket. A kérdés csak az, hogy kell-e, és mikor gondolhatja úgy a macska, hogy most támadnia kell?
Először is fontos leszögeznünk, hogy egy egészséges, magabiztos macska csak akkor támad, ha más lehetőséget nem lát a helyzet megoldására. Felsorolom most a leggyakoribb támadást kiváltó okokat.
Beteg
Ha valamilyen neurológia betegsége van a cicának (például agydaganat vagy epilepszia), akkor ez okozhat hirtelen támadást. Amennyiben a macska az egyik pillanatban még nyugodt, majd minden előjel nélkül támad, és egyszer csak ugyanilyen hirtelen újra szelíd lesz, akkor a gazdi jogosan gyanakodhat agyi rendellenességre. Ilyen esetben sem kell azonnal megszabadulni tőle, inkább el kell vinni állatorvoshoz, szakszerű kivizsgálás után az is lehet, hogy gyógyszeres kezelés mellett nem fordul elő többet ez a viselkedés.
De akkor is lehet agresszív a macska, ha valamilyen testi fájdalma van, eltört valamije, vagy belső szervi betegsége van. Ezt jellemzően arról lehet felismerni, hogy ha a teste egy bizonyos pontjához érünk, akkor odakap, vagy morog, esetleg elrohan. Ilyenkor is orvosi vizsgálat javasolt.
A veszettséget is ide sorolom, de az hazánkban annyira ritka, hogy rendkívül kis esély van arra, hogy a mi cicánk veszett legyen. Persze ezért jobb, ha bent tartjuk a cicát, mert akkor ezt is lecsökkentjük nullára.
Nem érzi magát biztonságban
Innentől kezdve pedig csak olyan okokról lesz szó, amelyek oka viselkedési vagy szociális probléma. Az esetek nagy részében egyébként ez okozza az agresszív viselkedéseket, és minden ilyen esetben a támadások oka a félelem. Fél valamitől a cica, és azért támad, hogy megvédje magát. Ennek pedig az alap kiváltó oka az, hogy a cica egyébként sem érzi magát biztonságban ott, ahol van. Ennek számos oka lehet, ezekről írtam már korábban, illetve egy tesztet is készítettem hozzá, a jelei ennek a legtöbbször azok, hogy a cica sokat bujkál, megijed a legkisebb zajoktól és új dolgoktól is. Egy ilyen, félős cicával teljesen másképp kell viselkedni (ahogy erről is már írtam a blogban), mint egy magabiztos macskával.
Megijeszti valami
Egy bizonytalan cicát megijeszthet akár egy hangosabb zaj is, vagy egy ismeretlen szag, amit beviszünk a ruhánkon, vagy egy idegen ember vagy állat, de akár egy hirtelen mozdulat is. Minden attól függ, mennyire érzi a cica magáénak a területet, mennyire bízik a körülötte lévőkben és saját magában is.
Sarokba szorítják
Tipikus helyzet, hogy néhányan, például vendég ismerősök kedveskedni akarnak a cicának, gügyögnek, nyúlnak felé, hogy majd megsimogatják. A cica pedig inkább elfut, ők pedig utána mennek, észre sem veszik, hogy sarokba szorították, és meglepődnek, amikor a cica hangos ordítások közepette elmenekül, közben akár meg is sebesítve őket. Ne kergessük a macskát, még kevésbé szorítsuk be, hagyjuk inkább, hogy ő menjen oda hozzánk. Az sokkal nagyobb megtiszteltetés, mint a sebeinket nyalogatni.
Felkapkodják
A másik tipikus hiba, amit sokszor a gazdik is elkövetnek, hogy a cicát felkapkodják, pedig ő azt nem szeretné. Például mikor hazaérnek, a cica a lábukhoz dörgölődzik. erre a gazdi örömében felkapja és jó szorosan magához öleli. A cica pedig "hálából" hangos nyivákolásba kezd, kitépi magát a gazdi kezéből, jól meg is karmolja akár, és jó messzire rohan el.
De miért viselkedik így a cica, amikor kedveskedni akar neki valaki? Egyszerűen a cica nem ezt látja, hanem azt, hogy egy nála nagyobb valaki erőszakosan közeledik felé vagy akár el is kapja, ő ettől megijed, menekülni próbál és védekezik. Próbáljuk beleélni magunka az ő helyzetébe: egy nála sokkal nagyobb "állat" főlé kerül, lefogja és nem tudja, mit akar tőle még. Persze hogy kellemetlen neki, megijed, és védeni próbálja magát.
Ivaros agresszió
Párzási időben elsősorban a kandúrok, de akár a nőstények is agresszívak tudnak lenni. Ilyenkor tulajdonképpen a párzási ösztön annyira elborítja az elméjüket, hogy "lemegy a függöny", és teljesen kikelhetnek magukból. Erre az egyetlen és legjobb megoldás az ivartalanítás.
Játszani akar
Ez igazából egy kakukktojás, itt nem valódi támadásról van szó, de azért veszem ide, mert sokan annak látják. Arra a viselkedésre gondolok most, ami legtöbbször fiatal vagy kölyökcicáknál fordul elő, akik túl korán lettek elválasztva (8-10 hetes koruk előtt), és emiatt bizony pár dolgot nem tanultak meg, például hogy meddig mehetnek el a játékban. Ezért durván játszanak, karmolnak és harapnak, de egyébként kedvesek és bújósak. Ilyenkor egyszerűen meg kell nekik tanítani, hogy mit szabad, és mit nem. Erről már írtam korábban részletesen, akinek ilyen problémája van, érdemes elolvasnia.
Mi ilyenkor a teendő?
Most adok pár tanácsot, mit tegyünk, ha megtámad minket a cicánk. Kivétel ez alól a játékos támadás, arra a fenti linken leírtak alapján van megoldás, illetve a betegség okozta agresszió, azt állatorvossal kell egyeztetni.
Előzzük meg!
A megelőzés most is a legjobb megoldás: a legjobb, ha meg se történik a támadás. Mit kell ehhez elérnünk és tennünk? A cél az, hogy legyen kiegyensúlyozott és magabiztos a cicánk, érezze magát biztonságban, és bízzon bennünk is.
Ezeket elérni közvetett módokon lehet. Fontos, hogy ismerjük meg a cicánkat, tudjuk, hogy mennyire magabiztos és mit szeret és mit nem. Adjunk neki egy saját kuckót, ami az övé, és ahová visszavonulhat a "világ zajai elől". De fontos, hogy ne rejtekhely legyen, ahol nem látjuk, és nem lát ki ő sem! Ha kell, akkor pedig fokozatosan szoktassuk akár a simogatáshoz is, vagy akár magunkhoz és a lakáshoz, vagy a többi macskához vagy a kutyához.
Ne csapkodjunk, ne kiabáljunk!
Ha a cicánk viszont már megtámadott, akkor igyekezzünk ne megijedni és kétségbe esni, mert ezzel csak növeljük a stresszhelyzetet, és mi sem tudunk logikusan gondolkodni. Tudom, hogy ezt nem mindig lehet az adott helyzetben megtenni, de ebben az esetben a legjobb, ha a lehető leghiggadtabban és leggyorsabban abbahagyjuk, amit éppen csináltunk, és eltávolodunk a macskától.
Hagyjuk magára!
Ilyenkor a legjobb megoldás az, ha a cicát magára hagyjuk, bezárjuk akár a szobába, le is kapcsolhatjuk a villanyt, és csendben és nyugalomban hagyjuk egy ideig. Így a cicának lesz ideje megnyugodni, és újra visszatérni a normális viselkedéséhez.
Gondolkozunk el, miért történhetett!
Ameddig mind mi, mind a cica lenyugszik, idézzük fel, mi történt a támadás előtt. Volt bármi változás az életünkben? Érkezett idegen személy vagy állat a lakásba? Hirtelen mozdulatukat tettünk, vagy veszekedtünk valakivel? Esetleg csak feszültek, idegesek voltunk? Ezek mind hatással lehetnek ugyanis a macskánkra. Próbáljunk arra is visszaemlékezni, hogy ha nem volt kiváltó ok, hogyan viselkedett a támadás előtt és után a cica.
Próbáljuk ki a fentieket, vagy kérjünk segítséget!
Ha úgy ítéljük meg a helyzetet, a cicát és magunkat is, próbáljuk alkalmazni a megelőzésnél leírtakat, mert utólag is lehetnek hatásosak a tanácsok. Orvosi vizsgálat is mindenképpen javasolt, akkor is, ha nem testi okot vélünk felfedezni a viselkedés mögött. Ha nem tudjuk, hogyan induljunk el, akkor pedig kérjünk segítséget, ezt a cikk alatti linkeken is meg lehet tenni.
Még egyszer hangsúlyozom, nem azt mondtam, hogy a fentiek közül bármelyik történt a cikk elején lévő esetben, mert ezt nem tudom. Annak kapcsán írtam ezt a cikket azért, hogy megelőzhetőek legyenek ezek az esetek, illetve ha mégis megtörténnek, fel legyünk rá készülve. A cikkben nem ítéltem el senkit, és nem kerestem hibást, a gazdinak mindenképpen jobbulást kívánok, a cica pedig úgy gondolom, hogy megfelelő kezekben van a Speciálisoknál, biztos vagyok benne, hogy meg fognak érte mindent tenni. Azt sem gondolom, hogy mindennaposak a cicák támadásai a gazdik felé, mert ez nem igaz, de érdemes róla beszélni, mert ha megtörténik, az bizony nagyon rossz élmény tud lenni a gazdinak és a macskának is.
Kérlek, ha tetszett a cikk, segített neked egy írásom, vagy én adtam neked tanácsot amivel sikerült jobban megérteni és "megszelídíteni" a cicádat, akkor támogasd a munkámat, legyél Te is rendszeres pártfogója az oldalnak! Kattints ide a részletekért: https://www.patreon.com/szac
Valamint lájkold a Facebook-oldalam, ha pedig kérdésed van cicád viselkedésével kapcsolatban, tedd fel itt a blogban kommentként, vagy írj a Facebook-oldalon üzenetet! De a Facebook-csoportban is kérhetsz segítséget.